Reggel természetesen elaludtam. Ugyan mire keltem volna fel? Már hét tíz volt, amikor elindultam a Lexingtonba. Narancssárga szoknya, zöld felső volt rajtam, zöld magassarkúval.
Hogy a hajamat miért pont így csináltam meg, az egy örök rejtély marad. A sminket kicsit elkentem. Így indultam Alexyhez... és Arminhoz. Remélem nem festek olyan szörnyen, bár ki tudja. Ahogy mentem az utcákon elgondolkoztam. Vajon ez most egy... randi? Én pedig igent mondtam? Egy pillanatra megtorpantam.
Tehát: bejön nekem Armin, lehet, hogy szeretem is. Sőt, biztos. És most elmegyek randizni, az ikertesójával. Talán vissza kellene mondanom? A telefon már a kezemben volt, amikor meggondoltam magamat. Nekem is jár egy kis szórakozás, nem? Ha így, ha úgy. Végül is nem hívtam fel Alexy-t.
Az út további részén igyekeztem sietni, de magassarkúban nem ment. Miért is ezt vettem fel? Néha tényleg nem értem magamat. Lassan haladtam, ugyanis semmi kedvem sem volt elesni.
Mikor a Lexington Ranger-be értem sehol nem láttam Alexyt. Sem Armint. Armin... bárcsak ő várna itt. Szép álom!
Úgy döntöttem leülök a pulthoz, és iszok egy kávét. Ki is kértem az említett italt. A pultos nő volt. Olyan 40-nek tippelem. Hosszú. göndör fekete haja, és zöld szeme volt. Narancssárga felsőt, és sötétszürke nadrágot viselt. Lassan iszogattam, és néztem a nőt. Furcsa is volt, de volt benne valami eszméletlen szépség is.
Egy idő után körülnéztem a kávézóban: csokoládé barna falak, krémszínű, illetve fehér bútorok. Ez egy elég különleges helynek számított. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy csak így eljöttem. Lehajtottam a fejemet. Kifizettem a kávét és vártam. Vártam, és vártam. Már kezdtem magamat kicsit kínosan érezni. Csak egy lány voltam, aki vár a semmire.
Már nyolc óra is elmúlt, amikor egy 40 év körüli férfi lépett mellém és rám mosolygott. Enyhén őszülő szőke haja, és zöld szeme volt. Felnőtt létére nem volt túl magas. Olyan 180 centiméternek tippelném.
- Szia! Te vagy Gréta?- kérdezte mély hangján. Kicsit megijesztett. Ki ez a fura fazon, és honnan tudja a nevemet?
- Jó napot! Igen, én vagyok.
- Áh, remek. A fiúk már várnak, kinyitom neked a lépcső ajtaját.- mondta kedvesen a férfi. Előre sétált, én pedig némán követtem. Esetlennek éreztem magamat. Szóval ő Armin és Alexy apukája. Kinyitott a pulttól balra található magányos ajtót. Lassú, elhaló léptekkel haladtam felfelé. Izgultam és féltem.
Pár másodpercnyi lépcsőzés után elértem egy második ajtót. Bekopogtam. Egy álmos "máris megyek" hangot hallottam. Még utoljára megigazítottam a hajamat, ami alapból madárfészek-séró volt. Hevesen vert a szívem, már az ajkamat harapdáltam. Lassan nyílt ki az ajtó. A szívem gyorsabban kalimpált. Nyugtattam magam, hogy csak Alexy az, aki kifejezetten barátként tekint rám. Reméltem. Erős fénysugár vakított el, így nem is láttam az előttem ácsorgó személyt... először. Aztán, ahogy jobban megnéztem magamnak az illetőt, láttam, hogy nem Alexy... hanem szívem elrablója álltt előttem. Ég kék szemei csak úgy ragyogtak, és engem méregettek. Az ébenfekete haja kócosan állt össze-vissza. A szája halvány mosolyra húzódott. Egy szó nélkül arrébb ment, és beinvitált. Ahogy beléptem egy pici előtérbe keveredtem. Ott levettem a cipőmet. Bemenekültem a nappaliba, ami fehér alapon sötét zöld motívumos volt. Armin leültetett a vörös bőrkanapékra. Nagyon szépen odaillett. Ízléses növények díszítették még a nappalit.
- Akarsz játszani?- kérdezte Armin. Még mindig olyan bársonyos hangja volt. Beszőtte a fülemet. Szívem hevesen kezdett kalimpálni. Sőt, majd' kiszakadt a helyéről. A torkom is kiszáradt, és a fulladás szélén álltam. Olyan volt, még a pikachu-s, kék picsamájában, mint egy kis srác. Nem tudtam megszólalni. Egy aprót bólintva jeleztem, szándékomat, ami természetesen igen volt. A fiú intett, hogy üljek le mellé- nem bírtam volna sokáig a saját lábamon állni. Letelepedtem a srác mellé, kaptam egy konzolt. Need for Speed-del kezdtünk. Játék közben, mintha szívem királya közelebb jött volna hozzám. Jól elvoltunk. Megnyertem egy játszmát Armin ellen. Igen, de ő négyet nyert. Fogadtunk is, szóval jövök neki egy tábla csokival. Ezután kinyújtóztunk. Kiropogott a gerincem is. A fiú furán nézett rám. Kirázott a hideg, ugyanis egyenesen a kék íriszekben találtam magam. Oda egy egész világ szorult. Valami eszméletlen gyönyörű volt. Megborzongtam, és gyorsan terelni kezdtem a témát.
- Őőő... És mi van Alexy-vel?- tettem fel az először eszembe jutó kérdést. A hangom remegett, de próbáltam nem kimutatni zavaromat.
- Elmondtam már, de úgy látszik nem figyeltél... sokat bambulsz!- mondta mosolyogva a srác. Úgy látszik drogos lettem. Armin mosolya a drogom, és a srác a dílerem. Kicsit kellemetlenül is éreztem magamat.
- Ohh, bocs. Elmondod még egyszer, ha szépen megkérlek?- kérdeztem.
- Aha. Tegnap délután is volt vásárolni szerencsétlen tesókám. És ugye esett az eső. Ő megázott, és estére belázasodott. Azaz náthás. Elfelejtettünk neked szólni, bocsi. De attól még maradhatsz, én úgy is unatkoznék.- vigyorgott. Eszembe jutott, hogy nekem ez az esős rész tegnap totál kimaradt. Mindegy. Egy aprót bólintottam, majd megkérdeztem, hogy bemehetek-e hozzá. Armin vállat vont. Elmondta, hogy felmegyek a lépcsőn, és jobb oldalon a második ajtó. Bekopogtam, de nem jött válasz. Résnyire kitártam az ajtót. Alexy durmolt rengeteg paplan alatt. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Az asztalán talált papírra hagytam egy kis üzenetet neki, hátha elkerüljük egymást:
Nem igazán tudtam mit kell ilyenkor írni. Ezt is csak a filmekből tudtam. Remélem megteszi. Még egy ideig néztem Alexy-t, majd lementem Arminhoz. Ahogy kiértem a "folyosóra" balra megláttam a szobáját. Egy pillanatra elfogott a kísértés, de letettem a dologról.
Még le sem értem, amikor édes illatok csapták meg az orrom. Követtem a mennyei illatot. Mikor megálltam és kinyitottam a szememet Armin-t pillantottam meg, ahogy éppen palacsinta készítéssel ügyetlenkedik. Olyan édes volt. Egy ideig mosolyogtam rajta, majd amikor a földre placcsant az említett étel fekuncogtam. De meg is bántam, ugyanis rá pár másodpercre a mesterszakácsunk haragos szemeivel találtam szembe magam. Az ég kék szemek dühösen csillogtak. Az ösztöneimre hallgatva oda mentem és segítettem felszedni a palacsintát. Miközben igyekeztem felvakarni az ételt Arminnal, egy másodpercre összeért a kezünk. Én elpirultam, és elhúztam a kezem- a sráccal egy időben. Miután kidobtam az ételt körbenéztem. Narancssárga falú konyha, arany színű csíkokkal, csokoládé barna bútorok, és laminált padló. Kicsit furcsa volt a beütése, de nem volt rossz. Miután abba hagytam a bámészkodást észrevettem, hogy Armin a tűzhelynél próbálkozik.
- Vigyázz!...- hallottam a hangokat, aztán egy forró, nyálkás, égett szagú akármi landolt a fejemen. Mint kiderítettem, egy félig átsült palacsinta talált rajtam leszállópályát. Először kicsit dühös lettem, aztán viccesnek is találtam a dolgot. Hogy nézhetek ki? Egy idő után eszembe jutott, hogy le kellene szedni azt a vackot a fejemről, mert rám szárad.
Elkezdtem lepucolni, és nem egyedül dolgoztam. Egy kéz ért az arcomhoz, és segített leszedni a fejemről a palacsintát. Ahogy a kéz végigsiklott az arcomon, megborzongtam, és egyből kattant az agyam, hogy a hős-mesterszakács csakis Armin lehet. Ahogy a látásom kitisztult megpillantottam azt az angyali arcot. Az ég kék szemek... és... tudjátok. Egy pár percig csak egymást néztük, majd a srác megfordult, és befejezte a főzést. Asztalhoz invitált, és leültünk. Én lekvárral ettem a finomnak nem mondható ételt, a szakácstanonc pedig nutellával. A palacsinta itt-ott égett, másutt pedig folyós volt. Jó vendég létemre szépen csendben megettem a két cside-csudát. Ugyanis, az minden volt, csak az nem, aminek készült. Ezek után leültünk videójátékozni. Egy katonasági játékkal játszottunk, amikor meghallottuk, hogy Alexy felébredt, és elhaló hangon Arminnak szól. Ahogy a kocka "haverommal" róttam a lépcsőfokokat, rájöttem mennyire szereti egymást a testvérpár. Beléptünk Alexy szobájába. A srác, ahogy meglátott engem bocsánatkérően felcsillantak a szemei. Vettem az üzenetet, és leintettem. Szívem királya jó testvérnek, és ápolónak tűnt. Gondosan megmérte testvére lázát, lement, készített neki egy teát, hozott neki palacsintát, beadagolta a gyógyszereket, majd hagyta pihenni az öccsét. Vagy bátyját. Nem tudom. Lementünk a nappaliba, és egy ideig még játszottunk. Aztán Alexy újra felébredt. Mi felmentünk érte, lehoztuk, majd betettünk egy jó kis filmet. Horrort, az én kedvemért, Sci-fi-t Armin kedvéért, és vígjátékot Alexy kedvéért. A kicsit filmezünkből lett egy egész maraton, amit csak ebédidőben szakítottunk félbe. A fiúk rám hagyták a "főzést". A nagy főzésből lett egy kis omlett. miután megkajáltunk, folytattuk a programunkat.
Egy ideig még a kanapén ültünk, majd leültünk a földre. Ott Alexy a vállamon aludt el. Még segítettem felrakni a srácot a kanapéra, aztán megköszöntem mindent Arminnak, és sötétedéskor hazaindultam. Végül is nem volt olyan rossz ez a nap.
(Í.M.: Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam ezt a részt, legközelebb jobban igyekszem. Gina)
Tehát: bejön nekem Armin, lehet, hogy szeretem is. Sőt, biztos. És most elmegyek randizni, az ikertesójával. Talán vissza kellene mondanom? A telefon már a kezemben volt, amikor meggondoltam magamat. Nekem is jár egy kis szórakozás, nem? Ha így, ha úgy. Végül is nem hívtam fel Alexy-t.
Az út további részén igyekeztem sietni, de magassarkúban nem ment. Miért is ezt vettem fel? Néha tényleg nem értem magamat. Lassan haladtam, ugyanis semmi kedvem sem volt elesni.
Mikor a Lexington Ranger-be értem sehol nem láttam Alexyt. Sem Armint. Armin... bárcsak ő várna itt. Szép álom!
Úgy döntöttem leülök a pulthoz, és iszok egy kávét. Ki is kértem az említett italt. A pultos nő volt. Olyan 40-nek tippelem. Hosszú. göndör fekete haja, és zöld szeme volt. Narancssárga felsőt, és sötétszürke nadrágot viselt. Lassan iszogattam, és néztem a nőt. Furcsa is volt, de volt benne valami eszméletlen szépség is.
Egy idő után körülnéztem a kávézóban: csokoládé barna falak, krémszínű, illetve fehér bútorok. Ez egy elég különleges helynek számított. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy csak így eljöttem. Lehajtottam a fejemet. Kifizettem a kávét és vártam. Vártam, és vártam. Már kezdtem magamat kicsit kínosan érezni. Csak egy lány voltam, aki vár a semmire.
Már nyolc óra is elmúlt, amikor egy 40 év körüli férfi lépett mellém és rám mosolygott. Enyhén őszülő szőke haja, és zöld szeme volt. Felnőtt létére nem volt túl magas. Olyan 180 centiméternek tippelném.
- Szia! Te vagy Gréta?- kérdezte mély hangján. Kicsit megijesztett. Ki ez a fura fazon, és honnan tudja a nevemet?
- Jó napot! Igen, én vagyok.
- Áh, remek. A fiúk már várnak, kinyitom neked a lépcső ajtaját.- mondta kedvesen a férfi. Előre sétált, én pedig némán követtem. Esetlennek éreztem magamat. Szóval ő Armin és Alexy apukája. Kinyitott a pulttól balra található magányos ajtót. Lassú, elhaló léptekkel haladtam felfelé. Izgultam és féltem.
Pár másodpercnyi lépcsőzés után elértem egy második ajtót. Bekopogtam. Egy álmos "máris megyek" hangot hallottam. Még utoljára megigazítottam a hajamat, ami alapból madárfészek-séró volt. Hevesen vert a szívem, már az ajkamat harapdáltam. Lassan nyílt ki az ajtó. A szívem gyorsabban kalimpált. Nyugtattam magam, hogy csak Alexy az, aki kifejezetten barátként tekint rám. Reméltem. Erős fénysugár vakított el, így nem is láttam az előttem ácsorgó személyt... először. Aztán, ahogy jobban megnéztem magamnak az illetőt, láttam, hogy nem Alexy... hanem szívem elrablója álltt előttem. Ég kék szemei csak úgy ragyogtak, és engem méregettek. Az ébenfekete haja kócosan állt össze-vissza. A szája halvány mosolyra húzódott. Egy szó nélkül arrébb ment, és beinvitált. Ahogy beléptem egy pici előtérbe keveredtem. Ott levettem a cipőmet. Bemenekültem a nappaliba, ami fehér alapon sötét zöld motívumos volt. Armin leültetett a vörös bőrkanapékra. Nagyon szépen odaillett. Ízléses növények díszítették még a nappalit.
- Akarsz játszani?- kérdezte Armin. Még mindig olyan bársonyos hangja volt. Beszőtte a fülemet. Szívem hevesen kezdett kalimpálni. Sőt, majd' kiszakadt a helyéről. A torkom is kiszáradt, és a fulladás szélén álltam. Olyan volt, még a pikachu-s, kék picsamájában, mint egy kis srác. Nem tudtam megszólalni. Egy aprót bólintva jeleztem, szándékomat, ami természetesen igen volt. A fiú intett, hogy üljek le mellé- nem bírtam volna sokáig a saját lábamon állni. Letelepedtem a srác mellé, kaptam egy konzolt. Need for Speed-del kezdtünk. Játék közben, mintha szívem királya közelebb jött volna hozzám. Jól elvoltunk. Megnyertem egy játszmát Armin ellen. Igen, de ő négyet nyert. Fogadtunk is, szóval jövök neki egy tábla csokival. Ezután kinyújtóztunk. Kiropogott a gerincem is. A fiú furán nézett rám. Kirázott a hideg, ugyanis egyenesen a kék íriszekben találtam magam. Oda egy egész világ szorult. Valami eszméletlen gyönyörű volt. Megborzongtam, és gyorsan terelni kezdtem a témát.
- Őőő... És mi van Alexy-vel?- tettem fel az először eszembe jutó kérdést. A hangom remegett, de próbáltam nem kimutatni zavaromat.
- Elmondtam már, de úgy látszik nem figyeltél... sokat bambulsz!- mondta mosolyogva a srác. Úgy látszik drogos lettem. Armin mosolya a drogom, és a srác a dílerem. Kicsit kellemetlenül is éreztem magamat.
- Ohh, bocs. Elmondod még egyszer, ha szépen megkérlek?- kérdeztem.
- Aha. Tegnap délután is volt vásárolni szerencsétlen tesókám. És ugye esett az eső. Ő megázott, és estére belázasodott. Azaz náthás. Elfelejtettünk neked szólni, bocsi. De attól még maradhatsz, én úgy is unatkoznék.- vigyorgott. Eszembe jutott, hogy nekem ez az esős rész tegnap totál kimaradt. Mindegy. Egy aprót bólintottam, majd megkérdeztem, hogy bemehetek-e hozzá. Armin vállat vont. Elmondta, hogy felmegyek a lépcsőn, és jobb oldalon a második ajtó. Bekopogtam, de nem jött válasz. Résnyire kitártam az ajtót. Alexy durmolt rengeteg paplan alatt. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Az asztalán talált papírra hagytam egy kis üzenetet neki, hátha elkerüljük egymást:
Még le sem értem, amikor édes illatok csapták meg az orrom. Követtem a mennyei illatot. Mikor megálltam és kinyitottam a szememet Armin-t pillantottam meg, ahogy éppen palacsinta készítéssel ügyetlenkedik. Olyan édes volt. Egy ideig mosolyogtam rajta, majd amikor a földre placcsant az említett étel fekuncogtam. De meg is bántam, ugyanis rá pár másodpercre a mesterszakácsunk haragos szemeivel találtam szembe magam. Az ég kék szemek dühösen csillogtak. Az ösztöneimre hallgatva oda mentem és segítettem felszedni a palacsintát. Miközben igyekeztem felvakarni az ételt Arminnal, egy másodpercre összeért a kezünk. Én elpirultam, és elhúztam a kezem- a sráccal egy időben. Miután kidobtam az ételt körbenéztem. Narancssárga falú konyha, arany színű csíkokkal, csokoládé barna bútorok, és laminált padló. Kicsit furcsa volt a beütése, de nem volt rossz. Miután abba hagytam a bámészkodást észrevettem, hogy Armin a tűzhelynél próbálkozik.
- Vigyázz!...- hallottam a hangokat, aztán egy forró, nyálkás, égett szagú akármi landolt a fejemen. Mint kiderítettem, egy félig átsült palacsinta talált rajtam leszállópályát. Először kicsit dühös lettem, aztán viccesnek is találtam a dolgot. Hogy nézhetek ki? Egy idő után eszembe jutott, hogy le kellene szedni azt a vackot a fejemről, mert rám szárad.
Elkezdtem lepucolni, és nem egyedül dolgoztam. Egy kéz ért az arcomhoz, és segített leszedni a fejemről a palacsintát. Ahogy a kéz végigsiklott az arcomon, megborzongtam, és egyből kattant az agyam, hogy a hős-mesterszakács csakis Armin lehet. Ahogy a látásom kitisztult megpillantottam azt az angyali arcot. Az ég kék szemek... és... tudjátok. Egy pár percig csak egymást néztük, majd a srác megfordult, és befejezte a főzést. Asztalhoz invitált, és leültünk. Én lekvárral ettem a finomnak nem mondható ételt, a szakácstanonc pedig nutellával. A palacsinta itt-ott égett, másutt pedig folyós volt. Jó vendég létemre szépen csendben megettem a két cside-csudát. Ugyanis, az minden volt, csak az nem, aminek készült. Ezek után leültünk videójátékozni. Egy katonasági játékkal játszottunk, amikor meghallottuk, hogy Alexy felébredt, és elhaló hangon Arminnak szól. Ahogy a kocka "haverommal" róttam a lépcsőfokokat, rájöttem mennyire szereti egymást a testvérpár. Beléptünk Alexy szobájába. A srác, ahogy meglátott engem bocsánatkérően felcsillantak a szemei. Vettem az üzenetet, és leintettem. Szívem királya jó testvérnek, és ápolónak tűnt. Gondosan megmérte testvére lázát, lement, készített neki egy teát, hozott neki palacsintát, beadagolta a gyógyszereket, majd hagyta pihenni az öccsét. Vagy bátyját. Nem tudom. Lementünk a nappaliba, és egy ideig még játszottunk. Aztán Alexy újra felébredt. Mi felmentünk érte, lehoztuk, majd betettünk egy jó kis filmet. Horrort, az én kedvemért, Sci-fi-t Armin kedvéért, és vígjátékot Alexy kedvéért. A kicsit filmezünkből lett egy egész maraton, amit csak ebédidőben szakítottunk félbe. A fiúk rám hagyták a "főzést". A nagy főzésből lett egy kis omlett. miután megkajáltunk, folytattuk a programunkat.
Egy ideig még a kanapén ültünk, majd leültünk a földre. Ott Alexy a vállamon aludt el. Még segítettem felrakni a srácot a kanapéra, aztán megköszöntem mindent Arminnak, és sötétedéskor hazaindultam. Végül is nem volt olyan rossz ez a nap.
(Í.M.: Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam ezt a részt, legközelebb jobban igyekszem. Gina)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése