3. rész- Barátkozzunk 1000-rel, avagy elindul az élet

Kis tesó? Nekem, Ronynak? Anyu, gyerek? A táska leesett a vállamról. Elöntött a boldogság, és a félelem. Féltem, hogy ezután fenekestül felfordul az életem. Egy kisbaba nagyon nagy felelősség. Az egy pici élet, ami nem tehet semmiről. De örültem is neki.  De akkor sem hiszem, hogy ez jó ötlet lesz... Közben Ronyék tovább vitáztak. Én azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A gondolatok és érzelmek egyaránt kavarogtak bennem. Szóval: mikor én születtem, anyu ritkán foglalkozott velem, apu meg ugye javarészt külföldön volt. Tehát mondhatni, hogy a bátyám nevelt fel. Talán ezért ilyen szoros köztünk a kapcsolat.
Egyszerűen megszédültem. Így kell elrontani egy szép napot. Majdnem szépet. Lassan elindultam egy szék felé és leültem. Nem tudtam mit mondani. Kiszáradt a szám. Pár percig még így ültem, aztán megerőltettem magam. 
- Fiú lesz vagy lány?- kérdeztem. 
- Kicsim, még az sem biztos, hogy lesz egy húgod... vagy öcséd. El kell mennem egy nőgyógyászhoz.- mondta anyu. Magamban fellélegeztem. Nem mertem hangosan kimondani, de reménykedtem, hogy téves a teszt. Reméltem, hogy nem lesz a nyakamba sózva egy gyerek. Persze örülnék egy öcsinek, vagy húginak, de azért nekem is kell az életem. Láttam anyun, hogy ő lenne a világ legboldogabb embere, ha születhetne még egy gyermeke. Ez furcsa volt, de oké.
Egy szó nélkül felmentem a szobámba, megírtam a leckét, átöltöztem és leültem Play Station-özni. A szívem hevesen vert, miközben Fifa- ztam. Éppen nyerésre álltam amikor úgy éreztem, mintha valamiről megfeledkeztem volna. Vagy valakiről. Már igazán a játékra sem tudtam figyelni. Csak a szobám krém színű falait bámultam. Csak néztem, és néztem a semmibe. Ilyet ritkán éreztem, sőt! Szinte soha még ezelőtt. Ahogy a választ kutattam a lelkemben, már nem is elfelejtést, hanem magányt és valaminek vagy valakinek a hiányát éreztem. Ez nem olyan hiány volt, mint például, hogy hiányzik a nagymami, meg a nem tudom ki, ez valahogy más volt. Ez jobban fájt mindennél. Nem értettem magamat. Ki? Ugyan ki hiányzik ennyire, hogy a szívem majd' belesajdul. Úgy éreztem, mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot. Vagy az egészet.
Fogalmam sincs, mennyit ülhettem ott, de mire megnéztem az órát elég későre járt, így lefeküdtem aludni. 

Másnap ramatyul éreztem magam. Tegnap minden happy volt, ma meg már sírnék. Az a szegény ébresztő óra is csak úgy repült. Na jó, annak szerintem már vége. Felkeltem, és dühösen a naptáramhoz trappoltam. Péntek. Ma péntek van. Végre egy jó hír. Kinéztem az ablakon, és abban a szent másodpercben vakultam meg. A napfény a szemembe sütött. Dög meleg lesz ma, az is tuti. Lassan odavonszoltam magam a szekrény elé. Kiválasztottam egy fekete térdnadrágot, amit jobb oldalt láncok, bal oldalt szegecsek díszítenek. Felvettem még hozzá egy ujjatlan felsőt, amire az "I'm geek girl" feliratot nyomtatták, és egy elkenődött szívet. Természetesen fekete alapon. Felkaptam a bakancsom, bedobáltam a táskámba a cuccaimat, és egy pár PsP játékot is. A bátyám még nagyban durmolt, én pedig nem a főzésről voltam híres. Néha fél órámba telt, mire meg tudtam csinálni egy szendvicset, így a reggelit kihagytam. Kicsit éhes voltam, de nem akartam felrobbantani a konyhát.

Feltettem a fejhallgatómat, és bömböltettem RAUL-tól a barát nélkül-t. "Barát nélkül: nehezebb minden! Meg család nélkül: keresem hidd el! Nincs olyan ember, 'ki hibátlan, de érzések még vannak a világban. Lásd meg a jót, lásd meg a szépet! Lásd, hogy ki szeret téged!..." Egész úton ez ment. Jól esett ezt hallgatni. Valahogy hozzám illett. Soha nem voltam barátkozós típus. Mindig volt nálam viccesebb, szebb, jobb, és ez nyomasztott.
A kapuban Alexy-t láttam meg. Majdnem kiugrott a csöpp kis szívem, ugyanis innen rögtön Armin jutott az eszembe. Ettől a gondolattól a szív infarktushoz kerültem közelebb. Szokásos reakció: heves szívverés, ébenfekete haj előttem, szinte éreztem az illatát, és láttam az ég kék szemeit. De az ereimben is megfagyott a vér. Rájöttem, hogy akit tegnap úgy hiányoltam, az nem más, mint ő. Csakis Armin. Senki más. Miért? Miért pont ő lett a nagy Ő? Nem értem. Ott van Dake, Castiel, Alexy vagy akár Kentin. Talán be kéne próbálkoznom valamelyik srácnál, és megpróbálnom elfelejteni szívem hercegét. De minden pasi ugyan olyan nem? Ha Arminnak valószínűleg nem kellek, már miért kellenék másnak?
Tovább indultam a búskomor fejemmel. Bent egyből leültem a már megszokott helyemre. Egyedül. Én örökre egyedül maradok? 
Előszedtem a kémia cuccom, és elkezdtem PsP-zni, miközben zenét hallgattam. Ezúttal a the Grenma-tól a kedvenc számomat: Enyém az utolsó szó. Ezután Skrillex- Raga boom. Ez is egy kedvenc. Ezek után a Children of Distance-től a Szerelem.net következett: "...Megőrültünk! Ülünk a gép előtt éjjel kettőig, majd folytatjuk délelőtt! A Facebook-on levelek serege. Már nem bírom! Én menjek, vagy te gyere? Elválaszt a fél ország, a kezem csak a gépen át ér hozzád!..." Ez a zene valahogy mindig feldobott, de most semmi. Üresnek éreztem magam. Egy box-zsáknak. Egy box-zsáknak, amit mindenki üt, és rúg, na, meg elhanyagol. Egy box-zsák ami senkit nem érdekel. Vagy egy krumplis zsáknak. Az sem kell soha senkinek. Ha mégis, csak addig ameddig ad. A tanár valamiért nem jött be. Mindenki röhögcsélt, és beszélgetett. Csak egy ember ült magányosan. Én. A szívem, majd' ketté hasadt. Egyet kívántam: egy barátot. Mint, ahogy RAUL mondja: "...Adj egy igaz embert, akivel, majd könnyebb... lesz az életem, én csak ennyit kérek tőled!..." Elővettem egy rajzlapot és rajzolni kezdtem. A magányt próbáltam megrajzolni. Elképzeltem. Legalább is próbáltam. Egy idő után feladtam a harcot, és eltettem a rajzmappámat. Mikor felnéztem egy kék hajkoronát pillantottam meg. Majdnem felsikítottam, olyan váratlanul ért a dolog. 
- Mit akartál rajzolni?- kérdezte Alexy. 
- Őőő...- haboztam. Féltem bevallani a dolgokat. Mit félek? Elmondom kerek-perec.- A magányt akartam megtestesíteni.
- Magányos vagy? 
- Kicsit. 
- Én is! Leszünk barik?- Alexy nem lehet magányos! Ő és a magány? De hisz neki ott van a tesója. Az már egy. Nekem még csak suliba sem jár a drága bátyám.
- Hát, oké!- mondtam, és mosolyogni próbáltam. Jó volt, hogy egy ember barátként tekint rám. Legalább. Reméltem, hogy Alexy nem csak poénkodni próbált velem.
- A hétvégén nem jössz el velem vásárolni?- kérdezte a legújabb barátom. 
- Hát... ne haragudj, de nem. Nem igazán csípem az ilyet...- mondtam. 
- Na, gyere már! Légy szíves! Veszek neked egy ruhát! Kérlek! Addig úgy sem hagylak! 
- Oké. Elmegyek. Mikor, hol talizunk?- egyeztem bele. Nem akartam az első öt percben elveszíteni őt a csökönyösségem miatt. Megpróbálok alkalmazkodni hozzá. 
- Hát... úgy is van egy kávézónk. Mi lenne, ha hétvégén, mondjuk szombaton eljönnél hozzánk? Utána pedig elmennénk vásárolni!- jött a válasz Alexytől. Ilyesmire nem számítottam. Én? Náluk? Armin...? Az agyam ellenkezett, de a szívem egyet értett. Egy kis gondolkozás után a szívem nyert. Mindenképpen látni akartam szívem lovagját. Nekem nem szőke hercegem van fehér lovon, hanem PsP királyom videójáték-trónon. Hehe... Erre a gondolatra elmosolyodtam. PsP király. Értelmes vagyok igaz??
- Oké. Melyik az a kávézó?- kérdeztem.
- Lexington Ranger. 
- Oké, ott tali. Hánykor is? 
- Mondjuk reggel 7 felé? Majd még kicsit dumálunk, utána pedig elmegyünk vásárolni, majd meghívlak ebédre!- égett 1000 wattos mosoly Alexy-n. Reggel hét? Fhú, mamám az húzós lesz. De tuti megéri! Remélem.
- Ő... oké. De... nem fogjuk zavarni anyudékat? Vagy Armint? 
- Anyumék hétkor már rég dolgoznak, van egy másik munkahelyük is, Armin pedig hétvégén hatkor, hétköznap ötkor kel. 
- Uhh... értem.- még egy kicsit dumálgattunk erről-arról, majd kicsengettek. Aly igazán jó fej. Én lettem Gré, ő lett Aly. Fiú létére egész normális. Egyszer sem bunkózott, végig kedves és figyelmes volt velem. És még helyes is. Ő egy tökéletes pasi... lenne, ha őt szeretném. De miért is Armin?
 A nap további részein Alexyvel hülyültünk az órákon. Elég jól elvoltunk. Legjobb barátokká váltunk. ÖLB-k. Hehe... Kaja szünetben úgy döntöttem meghálálom Alexy barátom kedvességét. Meghívtam egy melegszendóra. Persze a kajálás közben is hülyültünk. Mikor én ittam Alexy hátba vágott, aminek az eredménye az volt, hogy majdnem kiköptem a drága italom. Sprite. Egyik kedvenc. Mikor ő evett, akkor én vágtam hátba, amitől ő félrenyelt. Így folytattuk a kajálást. Boldog voltam, és felszabadult. Nem szoktam ilyen lenni, főleg nem fiúkkal. De Alexy valahogy más volt. Éppen folytattuk az ökörködést, amikor váratlan ember jelent meg előttem. Majdnem kiköptem a szegény Sprite-omat, mikor megláttam az ég kék szempárt, és azt a sármos mosolyt. A tökéletesen fehér fogak, csak úgy csillogtak a fényben. Mikor levettem a szemem a kedves látogatónkról arrébb húzódtam, hogy Armin is leülhessen. A fiúk beszélgettek, nekem viszont sem kedvem, sem erőm nem volt báj cseverhez. A szívem hevesen vert ismét, és elkezdett verejtékezni a tenyerem. Armin combja szorosan az enyémhez tapadt. Valahogy élveztem is a dolgot, valahogy pedig nem volt igaz. Bárcsak... bárcsak... Egyszer csak egy hatalmas tenyér puffant a hátamon, és egy hangot hallottam, ami beszőtte a fülem: 
- Mondd, Gréta! Jó smárolni az üres üveggel?- kérdezte Armin. És még hozzátette suttogva: -Szerintem máson kéne gyakorolnod... 
1.: Ez most vagy arra utalt, hogy őt csókoljam meg. 
2.: Vagy arra, hogy valaki szerelmes belém, és így célozgat. 
3.: Esetleg csak hülyéskedik. 
Fülig pirultam, és az egyes számúban reménykedtem, de a hármasban hittem. Úgy döntöttem belemegyek, és szórakozom egy picit. Nekem is szabad nem? Lecuppantam az üvegről, és akkor láttam, hogy már elfogyott.. Hehe... Hopsz!
- Ohh, igazán remek!- mondtam. És én is suttogtam: - Nem is értem mire gondoltál... Adnál egy pár tippet?- ironizáltam. 
Armin röhögött egyet, majd tovább folytatták a dumcsizást, de ezúttal én is beszálltam. Armin ide, vagy oda, akkor is jót dumcsiztam, és kész. Lassan becsengettek, és elindultunk a terem felé, úgy, mint három jó barát. Csak barátok. Mentünk, amikor is Alexy felkiáltott: 
- BASSZUS, ARMIN! Elfelejtetem mondani, hogy hétvégén lesz egy vendégem. 
- Mégis ki? 
- Ott áll melletted! 
Armin rám nézett, félig felvonta a szemöldökét, és mondott egy aha-t. Gondoltam, hogy nem fog a nyakamba ugrani, de, ha ennyire nem örül nekem, akkor felesleges elmennem hozzájuk. Ezt meg is mondtam, de a srácok hárítottak. Azért, hogy ezt bebizonyítsák Armin ült mellettem. Hogy ez nekik miért volt jó, számomra rejtély. Az utcsó két órám nem telt olyan unalmasan, mint a többi. Miután kicsengettek a fiúk elkísértek a parkig, aztán egyedül mentem tovább. Végre tudtam RAUL-tól és Horváth Tamástól a Boldog vagyok-ot hallgatni.  Ez egyszer még igaz is volt.
Otthon apámat találtam a nappaliban. Kifaggatott, hogy milyen a suli, vannak-e barátok, stb... Elmeséltem neki mindent, de itt-ott kiszíneztem a sztorit. Apám hülyén nézett rám, mondott, egy hát ez szupert, és felküldött csicsikálni, és tusolni. Amint ezek megvoltak elmentem aludni. Persze, nem írtam leckét.