Egy ideig még gondolkoztam, majd felvettem a reggel gondosan előkészített ruhát. Okéé... Divatból kettes... Esetleg. De jól van az. Nem is értem... Tulajdonképen minek a divat? Nem tök mindegy mi van rajtad? A belső a fontos és nem a külső... Nem? Bár mondom ezt én, aki mindig a pasik külsejét nézi... De az mégsem ugyanaz! Most magammal vitázok magamban. Értelmes vagyok. Megcsináltam a reggeli teendőimet: zuhanyoztam, kontyba fogtam a hajam, fogat mostam, feltettem a sminkem, felöltöztem.
Ugrándozva mentem le a lépcsőn. Mindig csak egy pici hiányzott, hogy leessek.Bárcsak megtörtént volna. Nem kéne egy pár hónapig suliba járnom. De, akkor nem látnám a haverokat és... Armint. Mostantól mindig rá fogok gondolni?
Lent a bátyám furcsán nézett rám.
- Mi ez a csuda nagy jó kedv?- kérdezte lehangoltan. Egyébként lehet, hogy régen külsőre hasonlítottunk, de belülről teljesen mások vagyunk. De... az ellentétek vonzzák egymást, nem?
- Nem tudom. Most így jó!
- Ok, biztos. Reggeli a hűtőben, csá.
- Cs.- rövid köszönés forever! Muhahahahaha... no. Kicsit furcsa volt, hogy a bátyámnak nincs jó kedve. Mi lehet a baja? Ha a csaja szakított vele, akkor kinyírom azt a fruskát! Miért? Miért mindig az én bátyámat bántják meg?? Nem értem... Pedig most minden olyan happy! Részemről.
Szóval megettem azt a szendvics ízű akármit és megittam a kávémat, majd elindulás előtt még egyszer bele néztem a táskámba. Könyvek nuku. Oops! Visszasiettem a szobámba... magassarkúban. Ha négyszer nem, akkor egyszer sem estem orra. Kicsit fájt, és a sminkemnek sem tett túl jót. Mindegy. Bedobáltam egy illemtant, egy kémiát, magyart, matekot, föcit és spanyolt. Plusz kettő tesi. Király... lenne, ha nem ünneplős cuccban kéne suliba menni. Kár! Amúgy... miért pont spanyolt kell tanulni? Ez olyan furi a japűn mellé... Na mindegy!
Elindultam végre. A Children of Distance-Hajnal bömbölt a fülemben. "...A magány az én útitársam, bár merre is indulok el, akármilyen útirányban. Nem integet, ha leszállok, tudja, hol kell rám várni, ha rettegek is tőle, nem fogok meghátrálni. Ha volt út, amin együtt jártunk, mára az már mögöttem, az érzéssel, hogy elmúlt, mégis békét kötöttem..." Hmm... ezért vagyok én süket. Mindegy... Ez van. Bár ez a zene kicsit igaz rám. Minimálisan. Igazán soha nem voltak barátaim. Bárcsak tudnám miért! Mindig is én voltam a különc szöszi. Legalább is nyolc évig én. Sőt, ha jól emlékszem, márpedig tuti, hogy jól, már oviban sem csípték a búrámat. Valaki ismertesse velem a tökéletes élet szabályait. Mert, mostanság már csak az menő, akinek Iphonja van, divatos, és kőgazdag. És persze gyönyörű. Nekem azt mondták, hogy mindez meglenne, ha kicsit igyekeznék. És, ha én nem akarok? Azt soha senki nem nézte, hogy nekem mi jó, és mi nem. De ez van. Egyszer csak fordul a sors kereke nem? Addig pedig élem a kis nyomorúságos életemet.
A suli kapuban megláttam Armint. Épp Lisával beszéltek valamiről. Komoly dolog lehetett, ugyanis Armin olyan fejet vágott, mintha minimum gyomorszájon vágták volna. Egy másodpercre megtorpantam. Mit akarhat Lisa Armintól? Ezer féle dolgot találgattam magamban, de semmi. Talán Lisa szerelmes Arminba? Vagy most jönnek össze? Esetleg rokonok? Vagy régen jártak és Lisa újra akarja kezdeni? Talán Armin belemegy? A kérdések a szívemig hatoltak. Ha ők járni fognak.. vagy már járnak, én nem tudom mit csinálok... Az egyszer tuti, hogy már most iszonyatosan rossz. De miért?
Lassan elhaladtam mellettük. Teljes csendben baktattam a suliba. Elmúlt a jó kedvem is. Az udvaron rengetegen voltak. Láttam Lis-t, Castiel-t, Carla-t, Amber-t, Charlotte-ot, és még sok mindenkit. Én csak magányosan haladtam. Magány... Nekem csak ez jár?
Egyszer csak hangokat hallottam magam mögött.
- Héé, hahóóóóóóó! Figyelsz?? Még az élők között vagy?? - kérdezte ingerülten egy hang. Egy hang, amitől felbezsdült a vérem. Egy hang, ami még idegesen is szépen csengett. Egy hang ami Arminé volt. Gyorsan lekaptam a fejemről a fejhallgatót.
- Öh... mi? Nem... vagy... nem... igen?? Mi? Was is das? What?- kapkodtam a fejem zavaromban.
- Aha. Szóval meghaltál. Értem. Csak láttam, hogy egyedül voltál, és gondoltam ide társulok.- vigyorgott. Olyan édes amikor mosolyog. Gondolt rám? Vagy csak látta a fájdalmat a szemembe és utánam jött? Vagy... öhmm... egyik sem.
- Bocsi, elgondolkoztam. Oké!
Innentől némán baktattunk egymás mellett. Kicsit visszatért a hangulatom. Az udvaron megpillantottam a lányokat. Egy szó nélkül oda mentem otthagytam Armint. Lehet, hogy most bunkónak fog hinne, de ez van. Vagy tényleg nagyon tuskó voltam? Miért van nekem mindig mindenben kétségem? Miért nem lehetek olyan, mint Kim? Vagány, és szép...
- Ahoy, mindenki!- köszöntem nekik.
- Szia, hogy, hogy Arminnal jöttél?- kérdezte sejtelmesen Rosa. Talán sejt valamit?
- Elsétáltam mellette, aztán utánam jött. Ennyi.
- Aha.- mondta Viola.
- Ja, biztos.- mondta Kim furcsán.
- Tényleg ennyi történt. Amúgy veletek mizu?- kérdeztem.
- Semmi különös. Tegnap bentmaradtam Nataniellel tanulni. Aranyos srác.- mondta Melody.
- Az jó! Szerintem is kedves, de kicsit sokat tanul.- mondta Peggy.
- Nekem szimpatikus. De van egy személy aki még jobban.- mondta Viola.
- És ki az?- kérdezte Kim.
- Hát... nem mondom meg. Még nem!- mondta zavarban a lány. Pedig én is kíváncsi lennék rá. Nyhajj!
- De izé vagy!- mondta Rosa.
- Miért?- kérdezte az érintett lány.
- Mintha nem tudnád! De mindegy. Váltsunk témát.- ajánlotta Iris.
- Oké, de mit?- kérdeztem.
- Divat?- kérdezte Rosa. Kicsit elhúztam a számat. Nem szeretem a divatot. Rosa mindig tök jól néz ki, én meg? Talán ezért nem szeretem a divatot? Mert nálam mindenki divatosabb? Bár nem is nagyon izgat a dolog...
-Oké!- mondta Carla. A két divatguru kivesézett mindent. A legtrendibb szoknyákat, blúzokat, a legjobb márkákat, mindent elmondtak, én pedig a felét sem értettem. Eléggé untam, de megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz. Nem is igazán figyeltem. Inkább az udvaron lévő srácokat néztem. Egy idő után azt is nagyon meguntam. Visszafordultam a lányokhoz. Addigra mindent elmondtak, és be is csengettek. Lassan elindultunk párokban. Én Rosalya-val tartottam.
Rosa egész jó fej csaj. Kissé divatmániás, de nem rossz. Iris, Viola és Melody olyan kis csendesek. Kim a tipikus vagány, Peggy a kis pletykafészek és Carla is divatmániás. De jó fejek.
Rosával beszélgettünk erről-arról, és hogy Light, vagy, hogy a szent PS-be hívják milyen szexi, jó fej, stb. Én csak hallgattam. Olyan szerencsés ez a lány! Mindene megvan. Várjunk... én most irigykedem Rosára?
- Leigh-nek olyan jó az ízlése!- áradozott a lány. Ja, Leigh! Totál süket és hülye vagyok. Mindegy.
- Aha, elhiszem.- mosolyogtam. Igazából totál untatott Rosi (elneveztem muhahahahahaha...), de hallgattam. A teremben voltunk, de a tanár még nem jött be elmondani a szent beszédet. Kicsit unatkoztam, de nem sokáig volt nyugtom, ugyanis a mostani padtársam megtörte a csendet:
- És te, hogy állsz pasi téren?- kérdezte.
- Most épp nincs senkim.
- És az előző pasid?
- Meséljek róla?
- Ha nem gond...
- Nekem ugyan nem! Szóval... a neve Carlos volt. De, inkább kezdem az elején. Szóval van egy bátyám, Rony.
- Rony? Az a helyes kertész pasi?- kérdezte Rosa leesett állal.
- Neem. Rony Anima.
- Ja, folytasd.
- Szóval eléggé csípjük egymást a bátyuskámmal, és sokat járunk bulizni is. Még júliusban fedeztük fel a várost. Rengeteg havert szereztünk, akik általánosan idősebbek, mint én. A kis társaságunkkal rengeteget jártunk a Silver-be bulizni. Volt a bátyámnak egy ismerőse itt régebbről. Ő mutatta be nekünk a félénk, ámde vagány, menő macsót: Carlost. Carl-t. Elég jól kijöttünk egymással, sokat jártunk randizni majd összejöttünk. Augusztus 14.-éig jártunk. Le akart fektetni, de én megmondtam neki a frankót, és csúnyán összevesztünk, majd szakítottunk. Vége.- a történet végére egy két könnycsepp is megjelent a szememben, de kipislogtam. Rossz volt ezt az emléket feleleveníteni, de ez van. Szerettem Carl-t. De tényleg. Talán nem annyira, mint most Armint, de... akkor is jó volt vele.
Közben megjelent a kedvenc tanárunk, Fred.
- Ohhh. Ez... nem túl jó.
- Mindegy.
- Nos, kedves gyerekek! A második órában a 10., 11., 12., C-vel levonolunk az udvarra. Addig csendes foglalkozás.
Bekapcsoltam a PsP-m és játszottam. I <3 football! Imádok focizni, és éppen nyerésre álltam amikor megszólalt a csengő. Oh, ne már!
Levonultunk az udvarra. Semmi extra, elmondta a kedvenc igazgatónőnk a szent beszédet. Mindeközben furcsa érzések kavaroktag bennem Arminnal kapcsolatban. Pont mellette álltam. Éreztem a parfüme illatát, és legszívesebben hozzá bújtam volna. Magamnak akartam tudni, azt akartam érezni, hogy szeret. Szép álom... Mindeközben nem mertem ránézni. Az igazgatónőt néztem, amint fekete-fehér ruhában díszeleg, és a színpadot. Ott volt egy "Üdvözlünl, gólyák!" tábla és egy "Búcsúzunk" is. Miért? Miért veszem én ilyen lazán az életem? Miért nem tudok komolyan gondolkozva dönteni a sorsom felett? Miért nem értem az érzéseimet? Miért vagyok olyan amilyen? Talán tényleg szeretem ezt a srácot? Talán nem? Túl sok a kérdés... És nem tudom rájuk a választ. A mosoly lekenődött rólam. Sóhajtva lehajtottam a fejem, amikor meghallottam a nevem az igazgatónő hangjával:
- Gréta Anima, jöjjön fel a színpadra!- mosolygott a diri. A fél osztály már a másik oldalon van. Mit kell csinálnom? Remegő lábakkal elindultam.- Jöjjön csak kedves hölgyem, és mondjon magáról valamit.
Felértem a színpadra:
- Ahoy, a nevem Gréta Anima, van egy bátyám, kocka vagyok, 15 éves, imádok rajzolni.- és már spuriztam is le. Mikorra mindenki leért egy sorba rendeztek minket vízszintesen, vagy mi. Tehát álltunk egymás mellett, és egy-egy 10, 11, és 12.-es állt elénk, és adott nekünk valamit, egy rövid bemutatkozás után. Nekem például, egy Ai nevű, félig japán, félig francia 10.-es csaj adott egy csomag rágót, pár ceruzát, és olyan kis izét, ami emlékeztet dolgokra. Magyarán egy jegyzet füzetet. Szépen, és illedelmesen megköszöntem neki. Utána jött az a srác akit tegnap láttam. A szívem kihagyott egy pár másodpercre. Elém állt a fiú. Elmondta, hogy a neve Viktor. Rám mosolygott, és átnyújtott egy kisebb dobozt. A mosolya elkábított. A tökéletesen fehér fogai, és a sármos arca. Elkalandozásom után megköszöntem neki is. Még egy Xina nevű csajtól egy szempilla spirált és egy tükröt kaptam. Zsebtükör. Arigatou! Ezek után megtartották az óráinkat. Uncsi, uncsi, uncsi és király, király! Minden órán egyedül koptattam az iskolapadot. Rosa Carla mellé telepedett, Armin pedig Alexy mellé. Tehát untam a fejemet.
A két tesit viszont nagyon élveztem, ugyanis: az egyiken röpiztünk, a másikon fociztunk, ohh yeah! Így telt a napom. Úgy gondoltam, hogy már vége is ennek a napnak, ígyhát kiléptem a tesiteremből és hazaindultam.
Otthon Rony a konyhában volt anyával, és apával. Valamin nagyon veszekedtek. Ritka.
- Anyu, hogy lehetsz ilyen? Őt is én neveljem fel? Ti annyira...- és ekkor megláttak engem.
- Kit nevelsz te fel?
- Képzeld kistesónk lesz!- újságolta a bátyám gúnyosan. Megállt bennem az ütő egy másodperce. Mi?
(Írói megjegyzés: Ne haragudjatok, hogy ilyen soká hoztam ezt a részt, de volt egy kis családi probleszem. Majd fogok igyekezni. Arigatou! Gina, azaz GiGi)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése