6. rész- Mit tehettem?, avagy tali Kentinnel

Este a bajommal aludtam el. Ámde szörnyű rémálmok helyett Kentint és Armint láttam. Köztük vergődtem, és... felébredtem. Magam sem értettem, hogy mi volt ez az egész. Furcsa volt. Kábultan a tükör elé kóvályogtam. Még egy félholtnál is rondább voltam. Hosszú, zöld loboncom összevissza vergődött, szemeim vörösek voltak. Íriszeim alatt táskák uralkodtak, az arcom holt sápadt volt. Így kell kezdeni a reggelt. Úgy döntöttem, hogy lefürdök, az felfrissít. 
Tíz percet álltam a zuhany alatt, majd kiléptem a kabinból. Miután a tükörbe néztem, már nem egy holtsápadt zombit, hanem egy üde csajt láttam. Igazam volt? Igazam volt. Feldobtam egy laza sminket, majd felöltöztem. Talán most nem nézek ki szörnyen. Levettem a PsP-met és a telómat töltőről. A PSP-met a táskámba süllyesztettem, a telefonomhoz pedig csatlakoztattam a fejhallgatómat, és feltettem a fejemre. Elkezdtem bömböltetni Horváth Tamást-tól az Emlékszem még júliusra-t. Így indultam a suliba. A reggelit megint halasztottam, és nagy ívben elkerültem a bátyámat. Lassan beértem a börtönömbe, és rögtön összefutottam egyik osztálytársammal, Lisanderrel. Levettem a fejhallgatómat. Kétségbe esett fejjel lépett mellém: 
- Szia, Gréta! Nem láttad a jegyzetfüzetemet? Megint elvesztettem.- csoda! Egy fiú emlékszik a nevemre? Ez most új. Hát, oké. 
- Persze, segítek. Nem tudod hol veszthetted el?- kérdeztem halkan.
- Nem tudom. Köszönöm! Én nézem a tornatermet és az öltözőket, tiéd az udvar és a kertészklub! 
- Értettem, főnök!- mosolyogtam Lisanderre. Olyan szép a szeme. Nekem miért nem olyan?  Az udvaron kezdek. Hát oké. Gondosan megnéztem a fűben, a fák tövében, átkutattam a padokat, a sulikapunál is megnéztem, a bejáratnál is. Egyszerűen nem találtam semmit. Lassan áttértem a kertész klubba. Ott összefutottam Jade-del, és elkezdte ecsetelni, hogy milyen precíz munka kell a növények gondozásához. Miután befejezte a kis előadását elkezdtem ott is keresni. Össze-vissza szaladgáltam, mint egy agyilag nullás, és kerestem a füzetet. Ott egy fa tövében meg is találtam azt a piszok füzetet. Belelapoztam. Tudom, hogy nem kéne, de kíváncsi vagyok. Elolvastam egy verset, ami iszonyatosan tetszett. Lassan kullogtam az udvar felé, ahol Lisander kétségbeesetten ült. 
- Hát már soha nem találom meg?- nyögte. 
- Nem... mert én már megtaláltam.- válaszoltam. 
A srác felkapta a fejét, és hálásan rám nézett, majd viharosan megölelt. Én azt sem tudtam hol vagyok, viktoriánus barátom egész megörült a dolgoknak. Vagy meg is őrült? Kipréselte belőlem a levegőt, majd távozott. Én is elkullogtam a terembe. Ott Rosa lépett mellém. 
- Úúú, jól kezdődik a reggeled?- kérdezte sunyi mosollyal. 
- Miért? 
- Lisander...- ennyit mondott, és a nyakamba ugrott. Semmit nem értettem. A sokatmondó beszélgetésünket a tanár zavarta meg. Rosa úgy döntött, hogy mellém ül. Elkezdtünk beszélgetni az órán. Ofőnk volt, ami senkit nem érdekelt. Kivéve Natanielt és Melody-t. Most, ahogy elnézem a szőke hercegünket, rájöttöm, hogy nem is olyan csúnya, sőt kifejezetten helyes. Rosalya, immáron legjobb barátnőm kihívás elé állított: rakjam top listába a pasikat. 
- Hát... A 9.:...- lázasan forgattam a fejemet, és keresgéltem.- Castiel. A 8. szerintem Dajan, 7. Jade, 6. Nataniel, 5. Dakota, 4. Lisander. A top három nálam: 3. Alexy, 2. Kentin és az 1. Armin.- Rosa teljesen ledöbbent, és huncutul mosolygott.
Rosalya nem volt hajlandó elmondani, mert neki csak Leigh kell. Hát, oké. A további beszélgetések unalmasan teltek. Barátnőm a divatról hablatyolt, utána Leigh volt a téma. Az óra unalmasan telt. Elővettem a PSP-met és játszani kezdtem. Sims-eztem, majd a játékomat a csengő zavarta meg. Lassan battyogtam kifelé, ahol Kentin támadott le.  
- Szia, mizu?- kérdezte smaragd szemű barátom.
- Semmis. Veled?   
- Nincs sok. Bocsánatot kérni jöttem. Jobban vagy? 
Értettem a célzást, és láttam rajta, hogy bántja a tegnapi kirohanásom. 
- Nem haragszok, nyugi.- mosolyogtam a srácra biztatóan.
- Akkor oké. Nincs kedved eljönni velem valahová suli után? Meginni valamit esetleg?- kérdezte, és láttam rajta hogy zavarban van. 
- Hát...- gondolkoztam el. Tuti nem randi. Baráti találka.- Miért is ne? 
- Oké, sulikapuban találkozunk.- és elviharzott. Én a szememmel Rosa-t kerestem, de Peggyre akadtam. Beszélgettünk egy keveset, és együtt mentünk órára. Igazán kedves, csak meg kell ismerni. Beültünk matekra. A tanár magyarázott mindenfélét, és rájöttem, hogy ebből egy kukkot sem értek. Hogy lehetek, ennyire hülye? 
Szünetben Alexy került, tehát a lányokkal lógtam. Fogalmam sincs mit árthattam a srácnak. Vagy csak szánalomból volt velem, aztán, hogy barátkozok már nem kellek neki? Nyelvtan után meg akartam tőle kérdezni, de amikor a közelébe értem elment. Iszonyatosan rosszul esett, hogy az itteni első barátom hátat fordít nekem. Egy ideig még néztem utána, aztán könnybe lábadt a szemem. Mit tehettem? Megtöröltem a szememet, és elindultam. Lehajtott fejjel sétáltam, aminek az eredménye egy ütközés lett. Ütközés, még hozzá szívem hercegével. A "találka" miatt a földre zuhantam. Armin egy dühös pillantást vetett rám, majd meg sem várva a bocsánatkérésemet, elment. Komolyan... mit tettem? Odamentem az első osztálytársamhoz akit megláttam. Ez Nataniel volt.
- Nataniel... Kérdezhetek valamit?- mondtam lehajtott fejjel. 
- Persze, mondd!- mosolygott a szőke hercegünk. 
- Tettem mostanában valami rosszat bárki ellen?
- Hát... én nem emlékszem ilyenre. Ez egy határozott nem. 
Bólintottam, majd elmentem. Beültem illemtanra, de nem tudtam figyelni. Csak néztem kifelé a fejemből. 
Szerencsémre a nap hamar eltelt. Sokat voltam a lányokkal, majd elindultam Kentinnel. 
- Hová menjünk?- kérdezte. 
- Nem tudom. Vadász les?- Kentin csak bólintott, és elindultunk. A Lesben szinte senki nem volt. Páran piáltak, páran csocsóztak, páran biliárdoztak. Nappali részegek. Soha nem szerettem. Kiültünk a teraszra, és rendeltünk. Barátom cappucino-t jómagam kávét rendeltem. Míg kihozták az italainkat beszélgettünk. Kentin elmesélte, hogy az apja vett neki egy motort. Rögtön felcsillantak a szemeim. Mindig is vágytam egy 500 köbcentis csodára. 
- Hűha.- ennyit mondott miután elmeséltem ezt neki. 
- Mi az?- kérdeztem. 
- Kevés olyan csaj van aki szeret motorozni. 
- Én egy csodás kivétel vagyok!- nevettem. Közben meghozták az italokat. Kentin állta az én részemet is. Estig ott beszélgettünk, majd elmentünk sétálni. Nagyon jól éreztem magam Kentin mellett. Jó kis baráti találkozó volt. Megköszöntem Kentinnek a délutánt. Ő hazakísért. 
- Nos... őőő... köszi mindent, holnap találkozunk.- nyögte ki. 
- I-inkább én köszönöm. Oké, szia! 
Sármos barátom megdobott egy mosollyal, majd elment. Egy darabig még néztem a srác távolodó alakját, majd bementem. Anya köszönt, és a bátyám akart kifaggatni.
- Semmi közöd hozzá. Éld az életed!- mondtam neki. A párizsi útja miatt még mindig haragudtam rá. Haragosan pillantott rám. Ennyit mondott: 
- Az utolsó két hetemen kerülni fogsz? 
- Pontosan!
Felmentem a szobámba. Összeszedtem a ruháimat, majd elmentem fürdeni. Álltam a zuhany alatt. Kentin nagyon rendes fiú. Helyes és aranyos. De... most miért gondolom így? Talán, mert mellette minden rosszat elfelejtek? Rossz... ó Alexy! Mondd el mit tettem ellened! 
Majd úgy döntöttem, hogy elég lesz a zuhanyzásból. Felvettem a pizsamámat a vízi szörnyes mamuszommal. Úgy néztem ki, mint egy kislány. Elindultam. A szobámba mentem, aztán meggondoltam magam. Jobb ötletem támadt. Fogtam magam, és felmásztam a tetőnkre. Mert mért ne? 
Kiültem, és elkezdtem gondolkozni. A cserepek hidegek voltak, és az idő sem volt másképp. Felhúzott lábakkal ültem, és bambultam ki a fejemből. Kentin... Csak ő járt a fejemben. Egy ideig tetszett a gondolat,majd elkezdtem izgulni. Mi van, ha Armin csak egy fellángolás volt? De akkor miért? Miért motoszkál ő is a fejemben?
Egy ideig ültem még, majd lefeküdtem aludni. 

***KENITN SZEMSZÖG*** 
Gréti... Iszonyatosan jól éreztem magam vele. Talán legközelebb... talán legközelebb is eljön velem? Hiú álmok ezek csupán... Vagy mégsem?
 

5. rész Rony? Miért?, avagy a múlt szelleme táncot jár a szívemben

A hétvégém további része unalmasan telt. Apu jelenleg belföldi munkát kapott. Tőlünk, olyan 100 km-re. Hétfő reggel a tesóm ébresztett, ugyanis még mindig nem volt mire felkelnem. Álmosan kimásztam az ágyból, és készülődni kezdtem. Ismét semmi kedvem sem volt suliba menni. Persze kinek van? Felvettem a kék farmerem egy piros pulcsimmal.

Mellé még felvettem a piros bakancsomat, ugyanis el volt borulva, és kicsit hidegre fordult az idő is. A PsP-met a táskámba süllyesztettem, pár játékkal. Ma sem néztem ki hülyén. Áh, nem dehogy! Mikor lementem a bátyámat láttam reggelizni. Éppen telefonált. Én úgy sem voltam éhes, így kihagytam az étkezést. Lassan indultam a suliba, és a Children of Distance-től a Mi lenne, ha... -t hallgattam (km. Brasch Bence). Elhaló léptekkel sétáltam. A hétvége jutott az eszembe. Armin... Alexy. Lehajtott fejjel sétáltam be az iskolakapun. Elindultam első órám helyszínére, a második emeletre. Lassú léptekkel haladtam. Legszívesebben visszafordultam volna. El akartam menekülni az éltem elől. A sors elől. A halál is csábítóbb volt. Halál... Úgy sem venné észre senki, ha örökre elaludnék. Itt én egy szürke kisegér vagyok. Talán nem ebbe a suliba kellett volna iratkoznom? De ez volt a sors akarata. Vagy mégsem?... 
Gondolatmenetemet az szakította félbe, hogy egy kemény valaminek ütköztem. A földre is estem. Talán neki mentem a falnak? De amikor kinyitottam a szemem láttam, hogy nem csak én ülök a földön, hanem... Kentin? Neki mentem volna? 
- Bocsi!- pattantam fel a földről. A srác is felállt, majd először haragos, majd barátságos tekintettel méregetett. Mosolygott. Hirtelen megszűnt számomra a külvilág, csak Kentin létezett. Ez volt a tökéletes pillanat. A fiú zöld íriszeivel az enyémet bámulta. Égett az arcom, mert az Arminnal töltött pillanat jutott az eszembe. Csak egymást néztük, és nem érzékeltünk semmit. Kentin válaszra nyitotta a száját, de becsengettek. Közelebb léptünk a teremhez, majd elkezdtünk dumcsizni. Kentin sok vicces történetet mesélt nekem, amin én jókat nevettem. A tanár időre jött, és elkezdtük a történelem órát. Dogát írtunk, amire én semmit nem tanultam. Csak meg legyen a kettes... Ezen imádkoztam, miután beadtam a papírt. Visszaültem a helyemre, és a padba vágtam a fejemet. Ezután tuti elkobozzák a cuccaimat. Úgy egyeztünk meg, hogy a videójátékok nem mennek a tanulás rovására. Ezt megígértem, de úgy látszik, nem tudom betartani. A tanár azt mondta, hogy választ egy felelőt. Egyből elkezdtem izgulni. Csak ne engem, csak ne engem! Fohászkodtam, miközben próbáltam semleges fejet vágni. De persze, hogy én lettem a kiválasztott. A tanár lefeleltetett egy előző anyagból, és persze alig nyögtem két szót. Meg is kaptam az egyesemet. Oh, yeah, holnaptól nem videójátékozok. Az óra további részén igyekeztem figyelni. Szorgosan jegyzeteltem, majd az óra végén Kentin lépett mellém. 
- Van kekszem kérsz?-kérdezte. Én hülyén néztem rá. 
- Ez egy vicc? 
- Nem, komolyan kérdeztem.- felém nyújtott egy oreo-s zacskót, de visszautasítottam. Elmondtam, hogy nem annyira csípem az édességet. Beszélgettünk, és kezdtem egyre jobban érezni magamat Kentin társaságában. Nagyban nevetgéltünk, majd a fiú egy furcsa kérdéssel lepett meg: 
- Amúgy... miért vagy mindig szomorú? Már egy ideje, pontosabban az első naptól figyellek, és talán kétszer láttalak emberi lények társaságában. Miért nem spanolsz egy kicsit? Jót tenne.- erre kicsit felkaptam a vizet, de próbáltam higgadt maradni. 
- Nem létem a barátkozás, nem vagyok benne jó, én senkinek sem kellek. Általánosban is ahányszor megpróbáltam, mindig elküldtek a sunyiba. Csupán annyi bajuk volt velem, hogy élek. Már nem tudok senkiben sem bízni. Ennyi.- ahogy visszagondoltam az érzések eluralkodtak rajtam, és újra hallottam a gyűlölködő hangokat. "Takarodj rondaság!" "Minek jössz ide? Minket nem érdekelsz!" "Húzz innen te szörny!" hallottam. Elkezdtem sírni. Utáltam az életemnek ezt a szakaszát. Ezért nem bírom a múltam. Eltemettem a régi énem, ennyi. 
Kentin ledöbbent, majd elkezdett vigasztalni. Gondolom ilyen válaszra nem számított. Egy kis idő után elkezdtem megnyugodni, de közben láttam, hogy a fél osztály körülöttünk állt. Rosa leguggolt mellém, és megkérdezte, hogy mi a bajom. Én nem tudtam válaszolni. A két kezembe fogtam az arcomat. Rosa Kentint kezdte faggatni, de a srác sem mondott semmit. Persze rögtön azt hitték, hogy Kentin bántott meg, és ezt szóvá is tették. 
- Nem!- ennyit mondtam, majd elrohantam. Csak futottam és nem törődtem semmivel. A lépcsőházban leültem a lépcsőkre. Ott találtam egy virágot, amit fel is vettem. Aztán, mély gondolkozásba merültem. Álljunk csak meg egy szóra. Egy: suliban vagyok, nem bőghetek, kettő: miért jöttek oda hozzám a többiek, ha úgy sem kellek senkinek? Ezen kattogott az agyam. 

Nem sokat ültem ott, mert egy idő után apadni kezdtek a könnyeim. Bementem a lányvécébe és rendbe szedtem magam- már amennyire. Ezek után fedeztem fel, hogy ellógtam az órát. Na ne, egyes, lógás, mi lesz ma még?! Kitör a harmadik világháború?! Az
óra utolsó tíz percére becsúsztam, elnézést kértem, és azt hazudtam, hogy eltévedtem. Persze, akik nem láttak a szünetben kiröhögtek. Legnagyobb meglepetésemre nem kezdtem el megint bőgni, hanem... hidegen hagyott. Leültem, a már megszokott helyemre, ahol... Alexy ült?! De neki nem kéne itt lennie. Sem suliban, sem a padomnál. Mikor kérdőn néztem rá elmondta, hogy nem akart lemaradni az anyaggal. Én leültem és írtam, írtam. De nem az órai anyagot, hanem dalszövegeket. Fejből, CoD, RAUL és mi egy mást. Alexy folyamatosan lökdösött, és viccelődött. Szerintem tudja, hogy mi történt szünetben. Sajnos. Folyamatosan mondta a magáét. Kicsengetés után rögtön összepakoltam és elindultam kifelé. Ott leültem egy padra. Zenét hallgattam. Leült mellém valaki. Valaki, aki nem más, mint... Castiel. Mit keres ő itt? Lassan lecsúsztattam a fejemről a fejhallgatót és ránéztem. 
- Mizu, csajszi?- kérdezte. 
- Semmi sok, veled? 
- Semmi, léptem, csá.- mondta és elment. Na oké, ez furcsa volt. Csak én nem értem a fiúkat? Bár, szerintem én nem is fogom őket megérteni. Soha. Bementem a következő
órára, majd az az utánira, majd az az utánira. Unalmasan, és lassan telt a napom. Mindig ilyen lesz? 
Hazafelé menet próbáltam felfesteni az arcomra egy félmosolyt. Igyekeztem elfelejteni ezt a napot. Kentin járt a fejemben... vajon miért volt velem ilyen kedves? Olyan, furcsa nekem ez az egész. Hirtelen kedves, de holnapra azt is elfelejti, hogy én ki vagyok. 
***ARMIN SZEMSZÖG*** 
Hazafelé baktattam a lökött tesómmal. Egyre csak sajgott a szívem. Vajon ma miért volt ennyit Gréti, azzal a katona pojácával? Némán baktattam, Alexy pedig csak beszélt, és beszélt. Nekem az a pillanat járt az eszemben, amikor a palacsinta sütésnél mélyen a kék szemeibe néztem. Várjunk? Miért gondolok rá annyit? Van nála ezerszer jobb csaj is... például... Amber! Ő százszor szebb. Tutira. Egyszer egy mondatára felfigyeltem Alexy-nek: 
- Szerintem összeillenél Grétivel. Tök cuki a kis csaj. Miért nem próbálkozol be nála? 
Elgondolkoztam. Erre mit mondjak. Csak nem mondhatom, hogy igazad van, már is megyek. Vagy ilyesmi. Eszembe jutott egy hazugság. 
- Azért, mert nem őt szeretem. Nekem... Amber kell! 
Alexy, mintha átlátott volna rajtam, de végül csak megrántotta a vállát. Ezek után tuti, hogy beszélni fog vele... O-ó... Ezt mégsem kellett volna. 
***GRÉTA SZEMSZÖG*** 
Amint hazaértem, lehuppantam a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. A tesóm lépett mellém, és ezer watt-os volt a vigyor a képén. Halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi történhetett. 
- Na mi van, bátyus?- kérdeztem. 
- Hohó, nem mondom ám meg! Találgass!- lengetett egy papírt a kezében. 
- Nem tudom, összejöttél valakivel?- kérdeztem. Semmi kedvem nem volt hozzá, unottan kapcsolgattam a tévét. 
- A-a... Annál százszor jobb! 
- Hú. A nagy csajozógép tesóm nem csajozott be, hanem valami jobb történt vele. Hűha. 
- Ne gúnyolódj, vagy nem mondom meg. 
- Na, nyögd ki. 
- Felvettek Párizsba, a legjobb táncsuliba. Most kaptam meg a levelet. Hétfőn indulok.- itt majdnem félrenyeltem. Félrenyeltem a semmit... Párizs? Remélem csak rosszul hallottam. Mi az, hogy elmegy? Miért vették fel? 
- What? Mondd, hogy ez egy rossz poén...- mondtam. Rony csak ingatta a fejét, és elkezdte olvasni a levelet. Én sértődötten felvonultam a szobámba, és megírtam a leckét, majd elkezdtem nézni a Tokyo ghoul-t (anime, magyar felirattal). Haragudtam Rony-ra, hogy neki fontosabb a tánc, mint én; haragudtam anyuékra, hogy nem állítják meg; haragudtam magamra, mert tudtam, hogy nem tudok mit tenni. Gyűlöltem azt az idióta táncot. Mi lesz velem a bátyám nélkül?...
     

4. rész- Egy nap az ikrekkel, avagy romantika felsőfokon

Reggel természetesen elaludtam. Ugyan mire keltem volna fel? Már hét tíz volt, amikor elindultam a Lexingtonba. Narancssárga szoknya, zöld felső volt rajtam, zöld magassarkúval. 

Hogy a hajamat miért pont így csináltam meg, az egy örök rejtély marad. A sminket kicsit elkentem. Így indultam Alexyhez... és Arminhoz. Remélem nem festek olyan szörnyen, bár ki tudja. Ahogy mentem az utcákon elgondolkoztam. Vajon ez most egy... randi? Én pedig igent mondtam? Egy pillanatra megtorpantam. 
Tehát: bejön nekem Armin, lehet, hogy szeretem is. Sőt, biztos. És most elmegyek randizni, az ikertesójával. Talán vissza kellene mondanom? A telefon már a kezemben volt, amikor meggondoltam magamat. Nekem is jár egy kis szórakozás, nem? Ha így, ha úgy. Végül is nem hívtam fel Alexy-t. 
Az út további részén igyekeztem sietni, de magassarkúban nem ment. Miért is ezt vettem fel? Néha tényleg nem értem magamat. Lassan haladtam, ugyanis semmi kedvem sem volt elesni.
Mikor a Lexington Ranger-be értem sehol nem láttam Alexyt. Sem Armint. Armin... bárcsak ő várna itt. Szép álom! 
Úgy döntöttem leülök a pulthoz, és iszok egy kávét. Ki is kértem az említett italt. A pultos nő volt. Olyan 40-nek tippelem. Hosszú. göndör fekete haja, és zöld szeme volt. Narancssárga felsőt, és sötétszürke nadrágot viselt. Lassan iszogattam, és néztem a nőt. Furcsa is volt, de volt benne valami eszméletlen szépség is. 
Egy idő után körülnéztem a kávézóban: csokoládé barna falak, krémszínű, illetve fehér bútorok. Ez egy elég különleges helynek számított. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy csak így eljöttem. Lehajtottam a fejemet. Kifizettem a kávét és vártam. Vártam, és vártam. Már kezdtem magamat kicsit kínosan érezni. Csak egy lány voltam, aki vár a semmire. 
Már nyolc óra is elmúlt, amikor egy 40 év körüli férfi lépett mellém és rám mosolygott. Enyhén őszülő szőke haja, és zöld szeme volt. Felnőtt létére nem volt túl magas. Olyan 180 centiméternek tippelném. 
- Szia! Te vagy Gréta?- kérdezte mély hangján. Kicsit megijesztett. Ki ez a fura fazon, és honnan tudja a nevemet? 
- Jó napot! Igen, én vagyok. 
- Áh, remek. A fiúk már várnak, kinyitom neked a lépcső ajtaját.- mondta kedvesen a férfi. Előre sétált, én pedig némán követtem. Esetlennek éreztem magamat. Szóval ő Armin és Alexy apukája. Kinyitott a pulttól balra található magányos ajtót. Lassú, elhaló léptekkel haladtam felfelé. Izgultam és féltem. 
Pár másodpercnyi lépcsőzés után elértem egy második ajtót. Bekopogtam. Egy álmos "máris megyek" hangot hallottam. Még utoljára megigazítottam a hajamat, ami alapból madárfészek-séró volt. Hevesen vert a szívem, már az ajkamat harapdáltam. Lassan nyílt ki az ajtó. A szívem gyorsabban kalimpált. Nyugtattam magam, hogy csak Alexy az, aki kifejezetten barátként tekint rám. Reméltem. Erős fénysugár vakított el, így nem is láttam az előttem ácsorgó személyt... először. Aztán, ahogy jobban megnéztem magamnak az illetőt, láttam, hogy nem Alexy... hanem szívem elrablója álltt előttem. Ég kék szemei csak úgy ragyogtak, és engem méregettek. Az ébenfekete haja kócosan állt össze-vissza. A szája halvány mosolyra húzódott. Egy szó nélkül arrébb ment, és beinvitált. Ahogy beléptem egy pici előtérbe keveredtem. Ott levettem a cipőmet. Bemenekültem a nappaliba, ami fehér alapon sötét zöld motívumos volt. Armin leültetett a vörös bőrkanapékra. Nagyon szépen odaillett. Ízléses növények díszítették még a nappalit. 
- Akarsz játszani?- kérdezte Armin. Még mindig olyan bársonyos hangja volt. Beszőtte a fülemet. Szívem hevesen kezdett kalimpálni. Sőt, majd' kiszakadt a helyéről. A torkom is kiszáradt, és a fulladás szélén álltam. Olyan volt, még a pikachu-s, kék picsamájában, mint egy kis srác. Nem tudtam megszólalni. Egy aprót bólintva jeleztem, szándékomat, ami természetesen igen volt. A fiú intett, hogy üljek le mellé- nem bírtam volna sokáig a saját lábamon állni. Letelepedtem a srác mellé, kaptam egy konzolt. Need for Speed-del kezdtünk. Játék közben, mintha szívem királya közelebb jött volna hozzám. Jól elvoltunk. Megnyertem egy játszmát Armin ellen. Igen, de ő négyet nyert. Fogadtunk is, szóval jövök neki egy tábla csokival. Ezután kinyújtóztunk. Kiropogott a gerincem is. A fiú furán nézett rám. Kirázott a hideg, ugyanis egyenesen a kék íriszekben találtam magam. Oda egy egész világ szorult. Valami eszméletlen gyönyörű volt. Megborzongtam, és gyorsan terelni kezdtem a témát. 
- Őőő... És mi van Alexy-vel?- tettem fel az először eszembe jutó kérdést. A hangom remegett, de próbáltam nem kimutatni zavaromat. 
- Elmondtam már, de úgy látszik nem figyeltél... sokat bambulsz!- mondta mosolyogva a srác. Úgy látszik drogos lettem. Armin mosolya a drogom, és a srác a dílerem. Kicsit kellemetlenül is éreztem magamat. 
- Ohh, bocs. Elmondod még egyszer, ha szépen megkérlek?- kérdeztem. 
- Aha. Tegnap délután is volt vásárolni szerencsétlen tesókám. És ugye esett az eső. Ő megázott, és estére belázasodott. Azaz náthás. Elfelejtettünk neked szólni, bocsi. De attól még maradhatsz, én úgy is unatkoznék.- vigyorgott. Eszembe jutott, hogy nekem ez az esős rész tegnap totál kimaradt. Mindegy. Egy aprót bólintottam, majd megkérdeztem, hogy bemehetek-e hozzá. Armin vállat vont. Elmondta, hogy felmegyek a lépcsőn, és jobb oldalon a második ajtó. Bekopogtam, de nem jött válasz. Résnyire kitártam az ajtót. Alexy durmolt rengeteg paplan alatt. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Az asztalán talált papírra hagytam egy kis üzenetet neki, hátha elkerüljük egymást: 

Nem igazán tudtam mit kell ilyenkor írni. Ezt is csak a filmekből tudtam. Remélem megteszi. Még egy ideig néztem Alexy-t, majd lementem Arminhoz. Ahogy kiértem a "folyosóra" balra megláttam a szobáját. Egy pillanatra elfogott a kísértés, de letettem a dologról.  
Még le sem értem, amikor édes illatok csapták meg az orrom. Követtem a mennyei illatot. Mikor megálltam és kinyitottam a szememet Armin-t pillantottam meg, ahogy éppen palacsinta készítéssel ügyetlenkedik. Olyan édes volt. Egy ideig mosolyogtam rajta, majd amikor a földre placcsant az említett étel fekuncogtam. De meg is bántam, ugyanis rá pár másodpercre a mesterszakácsunk haragos szemeivel találtam szembe magam. Az ég kék szemek dühösen csillogtak. Az ösztöneimre hallgatva oda mentem és segítettem felszedni a palacsintát. Miközben igyekeztem felvakarni az ételt Arminnal, egy másodpercre összeért a kezünk. Én elpirultam, és elhúztam a kezem- a sráccal egy időben. Miután kidobtam az ételt körbenéztem. Narancssárga falú konyha, arany színű csíkokkal, csokoládé barna bútorok, és laminált padló. Kicsit furcsa volt a beütése, de nem volt rossz. Miután abba hagytam a bámészkodást észrevettem, hogy Armin a tűzhelynél próbálkozik. 
- Vigyázz!...- hallottam a hangokat, aztán egy forró, nyálkás, égett szagú akármi landolt a fejemen. Mint kiderítettem, egy félig átsült palacsinta talált rajtam leszállópályát. Először kicsit dühös lettem, aztán viccesnek is találtam a dolgot. Hogy nézhetek ki? Egy idő után eszembe jutott, hogy le kellene szedni azt a vackot a fejemről, mert rám szárad.
Elkezdtem lepucolni, és nem egyedül dolgoztam. Egy kéz ért az arcomhoz, és segített leszedni a fejemről a palacsintát. Ahogy a kéz végigsiklott az arcomon, megborzongtam, és egyből kattant az agyam, hogy a hős-mesterszakács csakis Armin lehet. Ahogy a látásom kitisztult megpillantottam azt az angyali arcot. Az ég kék szemek... és... tudjátok. Egy pár percig csak egymást néztük, majd a srác megfordult, és befejezte a főzést. Asztalhoz invitált, és leültünk. Én lekvárral ettem a finomnak nem mondható ételt, a szakácstanonc pedig nutellával. A palacsinta itt-ott égett, másutt pedig folyós volt. Jó vendég létemre szépen csendben megettem a két cside-csudát. Ugyanis, az minden volt, csak az nem, aminek készült. Ezek után leültünk videójátékozni. Egy katonasági játékkal játszottunk, amikor meghallottuk, hogy Alexy felébredt, és elhaló hangon Arminnak szól. Ahogy a kocka "haverommal" róttam a lépcsőfokokat, rájöttem mennyire szereti egymást a testvérpár. Beléptünk Alexy szobájába. A srác, ahogy meglátott engem bocsánatkérően felcsillantak a szemei. Vettem az üzenetet, és leintettem. Szívem királya jó testvérnek, és ápolónak tűnt. Gondosan megmérte testvére lázát, lement, készített neki egy teát, hozott neki palacsintát, beadagolta a gyógyszereket, majd hagyta pihenni az öccsét. Vagy bátyját. Nem tudom. Lementünk a nappaliba, és egy ideig még játszottunk. Aztán Alexy újra felébredt. Mi felmentünk érte, lehoztuk, majd betettünk egy jó kis filmet. Horrort, az én kedvemért, Sci-fi-t Armin kedvéért, és vígjátékot Alexy kedvéért. A kicsit filmezünkből lett egy egész maraton, amit csak ebédidőben szakítottunk félbe. A fiúk rám hagyták a "főzést". A nagy főzésből lett egy kis omlett. miután megkajáltunk, folytattuk a programunkat. 
Egy ideig még a kanapén ültünk, majd leültünk a földre. Ott Alexy a vállamon aludt el. Még segítettem felrakni a srácot a kanapéra, aztán megköszöntem mindent Arminnak, és sötétedéskor hazaindultam. Végül is nem volt olyan rossz ez a nap. 
(Í.M.: Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam ezt a részt, legközelebb jobban igyekszem. Gina)

3. rész- Barátkozzunk 1000-rel, avagy elindul az élet

Kis tesó? Nekem, Ronynak? Anyu, gyerek? A táska leesett a vállamról. Elöntött a boldogság, és a félelem. Féltem, hogy ezután fenekestül felfordul az életem. Egy kisbaba nagyon nagy felelősség. Az egy pici élet, ami nem tehet semmiről. De örültem is neki.  De akkor sem hiszem, hogy ez jó ötlet lesz... Közben Ronyék tovább vitáztak. Én azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A gondolatok és érzelmek egyaránt kavarogtak bennem. Szóval: mikor én születtem, anyu ritkán foglalkozott velem, apu meg ugye javarészt külföldön volt. Tehát mondhatni, hogy a bátyám nevelt fel. Talán ezért ilyen szoros köztünk a kapcsolat.
Egyszerűen megszédültem. Így kell elrontani egy szép napot. Majdnem szépet. Lassan elindultam egy szék felé és leültem. Nem tudtam mit mondani. Kiszáradt a szám. Pár percig még így ültem, aztán megerőltettem magam. 
- Fiú lesz vagy lány?- kérdeztem. 
- Kicsim, még az sem biztos, hogy lesz egy húgod... vagy öcséd. El kell mennem egy nőgyógyászhoz.- mondta anyu. Magamban fellélegeztem. Nem mertem hangosan kimondani, de reménykedtem, hogy téves a teszt. Reméltem, hogy nem lesz a nyakamba sózva egy gyerek. Persze örülnék egy öcsinek, vagy húginak, de azért nekem is kell az életem. Láttam anyun, hogy ő lenne a világ legboldogabb embere, ha születhetne még egy gyermeke. Ez furcsa volt, de oké.
Egy szó nélkül felmentem a szobámba, megírtam a leckét, átöltöztem és leültem Play Station-özni. A szívem hevesen vert, miközben Fifa- ztam. Éppen nyerésre álltam amikor úgy éreztem, mintha valamiről megfeledkeztem volna. Vagy valakiről. Már igazán a játékra sem tudtam figyelni. Csak a szobám krém színű falait bámultam. Csak néztem, és néztem a semmibe. Ilyet ritkán éreztem, sőt! Szinte soha még ezelőtt. Ahogy a választ kutattam a lelkemben, már nem is elfelejtést, hanem magányt és valaminek vagy valakinek a hiányát éreztem. Ez nem olyan hiány volt, mint például, hogy hiányzik a nagymami, meg a nem tudom ki, ez valahogy más volt. Ez jobban fájt mindennél. Nem értettem magamat. Ki? Ugyan ki hiányzik ennyire, hogy a szívem majd' belesajdul. Úgy éreztem, mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot. Vagy az egészet.
Fogalmam sincs, mennyit ülhettem ott, de mire megnéztem az órát elég későre járt, így lefeküdtem aludni. 

Másnap ramatyul éreztem magam. Tegnap minden happy volt, ma meg már sírnék. Az a szegény ébresztő óra is csak úgy repült. Na jó, annak szerintem már vége. Felkeltem, és dühösen a naptáramhoz trappoltam. Péntek. Ma péntek van. Végre egy jó hír. Kinéztem az ablakon, és abban a szent másodpercben vakultam meg. A napfény a szemembe sütött. Dög meleg lesz ma, az is tuti. Lassan odavonszoltam magam a szekrény elé. Kiválasztottam egy fekete térdnadrágot, amit jobb oldalt láncok, bal oldalt szegecsek díszítenek. Felvettem még hozzá egy ujjatlan felsőt, amire az "I'm geek girl" feliratot nyomtatták, és egy elkenődött szívet. Természetesen fekete alapon. Felkaptam a bakancsom, bedobáltam a táskámba a cuccaimat, és egy pár PsP játékot is. A bátyám még nagyban durmolt, én pedig nem a főzésről voltam híres. Néha fél órámba telt, mire meg tudtam csinálni egy szendvicset, így a reggelit kihagytam. Kicsit éhes voltam, de nem akartam felrobbantani a konyhát.

Feltettem a fejhallgatómat, és bömböltettem RAUL-tól a barát nélkül-t. "Barát nélkül: nehezebb minden! Meg család nélkül: keresem hidd el! Nincs olyan ember, 'ki hibátlan, de érzések még vannak a világban. Lásd meg a jót, lásd meg a szépet! Lásd, hogy ki szeret téged!..." Egész úton ez ment. Jól esett ezt hallgatni. Valahogy hozzám illett. Soha nem voltam barátkozós típus. Mindig volt nálam viccesebb, szebb, jobb, és ez nyomasztott.
A kapuban Alexy-t láttam meg. Majdnem kiugrott a csöpp kis szívem, ugyanis innen rögtön Armin jutott az eszembe. Ettől a gondolattól a szív infarktushoz kerültem közelebb. Szokásos reakció: heves szívverés, ébenfekete haj előttem, szinte éreztem az illatát, és láttam az ég kék szemeit. De az ereimben is megfagyott a vér. Rájöttem, hogy akit tegnap úgy hiányoltam, az nem más, mint ő. Csakis Armin. Senki más. Miért? Miért pont ő lett a nagy Ő? Nem értem. Ott van Dake, Castiel, Alexy vagy akár Kentin. Talán be kéne próbálkoznom valamelyik srácnál, és megpróbálnom elfelejteni szívem hercegét. De minden pasi ugyan olyan nem? Ha Arminnak valószínűleg nem kellek, már miért kellenék másnak?
Tovább indultam a búskomor fejemmel. Bent egyből leültem a már megszokott helyemre. Egyedül. Én örökre egyedül maradok? 
Előszedtem a kémia cuccom, és elkezdtem PsP-zni, miközben zenét hallgattam. Ezúttal a the Grenma-tól a kedvenc számomat: Enyém az utolsó szó. Ezután Skrillex- Raga boom. Ez is egy kedvenc. Ezek után a Children of Distance-től a Szerelem.net következett: "...Megőrültünk! Ülünk a gép előtt éjjel kettőig, majd folytatjuk délelőtt! A Facebook-on levelek serege. Már nem bírom! Én menjek, vagy te gyere? Elválaszt a fél ország, a kezem csak a gépen át ér hozzád!..." Ez a zene valahogy mindig feldobott, de most semmi. Üresnek éreztem magam. Egy box-zsáknak. Egy box-zsáknak, amit mindenki üt, és rúg, na, meg elhanyagol. Egy box-zsák ami senkit nem érdekel. Vagy egy krumplis zsáknak. Az sem kell soha senkinek. Ha mégis, csak addig ameddig ad. A tanár valamiért nem jött be. Mindenki röhögcsélt, és beszélgetett. Csak egy ember ült magányosan. Én. A szívem, majd' ketté hasadt. Egyet kívántam: egy barátot. Mint, ahogy RAUL mondja: "...Adj egy igaz embert, akivel, majd könnyebb... lesz az életem, én csak ennyit kérek tőled!..." Elővettem egy rajzlapot és rajzolni kezdtem. A magányt próbáltam megrajzolni. Elképzeltem. Legalább is próbáltam. Egy idő után feladtam a harcot, és eltettem a rajzmappámat. Mikor felnéztem egy kék hajkoronát pillantottam meg. Majdnem felsikítottam, olyan váratlanul ért a dolog. 
- Mit akartál rajzolni?- kérdezte Alexy. 
- Őőő...- haboztam. Féltem bevallani a dolgokat. Mit félek? Elmondom kerek-perec.- A magányt akartam megtestesíteni.
- Magányos vagy? 
- Kicsit. 
- Én is! Leszünk barik?- Alexy nem lehet magányos! Ő és a magány? De hisz neki ott van a tesója. Az már egy. Nekem még csak suliba sem jár a drága bátyám.
- Hát, oké!- mondtam, és mosolyogni próbáltam. Jó volt, hogy egy ember barátként tekint rám. Legalább. Reméltem, hogy Alexy nem csak poénkodni próbált velem.
- A hétvégén nem jössz el velem vásárolni?- kérdezte a legújabb barátom. 
- Hát... ne haragudj, de nem. Nem igazán csípem az ilyet...- mondtam. 
- Na, gyere már! Légy szíves! Veszek neked egy ruhát! Kérlek! Addig úgy sem hagylak! 
- Oké. Elmegyek. Mikor, hol talizunk?- egyeztem bele. Nem akartam az első öt percben elveszíteni őt a csökönyösségem miatt. Megpróbálok alkalmazkodni hozzá. 
- Hát... úgy is van egy kávézónk. Mi lenne, ha hétvégén, mondjuk szombaton eljönnél hozzánk? Utána pedig elmennénk vásárolni!- jött a válasz Alexytől. Ilyesmire nem számítottam. Én? Náluk? Armin...? Az agyam ellenkezett, de a szívem egyet értett. Egy kis gondolkozás után a szívem nyert. Mindenképpen látni akartam szívem lovagját. Nekem nem szőke hercegem van fehér lovon, hanem PsP királyom videójáték-trónon. Hehe... Erre a gondolatra elmosolyodtam. PsP király. Értelmes vagyok igaz??
- Oké. Melyik az a kávézó?- kérdeztem.
- Lexington Ranger. 
- Oké, ott tali. Hánykor is? 
- Mondjuk reggel 7 felé? Majd még kicsit dumálunk, utána pedig elmegyünk vásárolni, majd meghívlak ebédre!- égett 1000 wattos mosoly Alexy-n. Reggel hét? Fhú, mamám az húzós lesz. De tuti megéri! Remélem.
- Ő... oké. De... nem fogjuk zavarni anyudékat? Vagy Armint? 
- Anyumék hétkor már rég dolgoznak, van egy másik munkahelyük is, Armin pedig hétvégén hatkor, hétköznap ötkor kel. 
- Uhh... értem.- még egy kicsit dumálgattunk erről-arról, majd kicsengettek. Aly igazán jó fej. Én lettem Gré, ő lett Aly. Fiú létére egész normális. Egyszer sem bunkózott, végig kedves és figyelmes volt velem. És még helyes is. Ő egy tökéletes pasi... lenne, ha őt szeretném. De miért is Armin?
 A nap további részein Alexyvel hülyültünk az órákon. Elég jól elvoltunk. Legjobb barátokká váltunk. ÖLB-k. Hehe... Kaja szünetben úgy döntöttem meghálálom Alexy barátom kedvességét. Meghívtam egy melegszendóra. Persze a kajálás közben is hülyültünk. Mikor én ittam Alexy hátba vágott, aminek az eredménye az volt, hogy majdnem kiköptem a drága italom. Sprite. Egyik kedvenc. Mikor ő evett, akkor én vágtam hátba, amitől ő félrenyelt. Így folytattuk a kajálást. Boldog voltam, és felszabadult. Nem szoktam ilyen lenni, főleg nem fiúkkal. De Alexy valahogy más volt. Éppen folytattuk az ökörködést, amikor váratlan ember jelent meg előttem. Majdnem kiköptem a szegény Sprite-omat, mikor megláttam az ég kék szempárt, és azt a sármos mosolyt. A tökéletesen fehér fogak, csak úgy csillogtak a fényben. Mikor levettem a szemem a kedves látogatónkról arrébb húzódtam, hogy Armin is leülhessen. A fiúk beszélgettek, nekem viszont sem kedvem, sem erőm nem volt báj cseverhez. A szívem hevesen vert ismét, és elkezdett verejtékezni a tenyerem. Armin combja szorosan az enyémhez tapadt. Valahogy élveztem is a dolgot, valahogy pedig nem volt igaz. Bárcsak... bárcsak... Egyszer csak egy hatalmas tenyér puffant a hátamon, és egy hangot hallottam, ami beszőtte a fülem: 
- Mondd, Gréta! Jó smárolni az üres üveggel?- kérdezte Armin. És még hozzátette suttogva: -Szerintem máson kéne gyakorolnod... 
1.: Ez most vagy arra utalt, hogy őt csókoljam meg. 
2.: Vagy arra, hogy valaki szerelmes belém, és így célozgat. 
3.: Esetleg csak hülyéskedik. 
Fülig pirultam, és az egyes számúban reménykedtem, de a hármasban hittem. Úgy döntöttem belemegyek, és szórakozom egy picit. Nekem is szabad nem? Lecuppantam az üvegről, és akkor láttam, hogy már elfogyott.. Hehe... Hopsz!
- Ohh, igazán remek!- mondtam. És én is suttogtam: - Nem is értem mire gondoltál... Adnál egy pár tippet?- ironizáltam. 
Armin röhögött egyet, majd tovább folytatták a dumcsizást, de ezúttal én is beszálltam. Armin ide, vagy oda, akkor is jót dumcsiztam, és kész. Lassan becsengettek, és elindultunk a terem felé, úgy, mint három jó barát. Csak barátok. Mentünk, amikor is Alexy felkiáltott: 
- BASSZUS, ARMIN! Elfelejtetem mondani, hogy hétvégén lesz egy vendégem. 
- Mégis ki? 
- Ott áll melletted! 
Armin rám nézett, félig felvonta a szemöldökét, és mondott egy aha-t. Gondoltam, hogy nem fog a nyakamba ugrani, de, ha ennyire nem örül nekem, akkor felesleges elmennem hozzájuk. Ezt meg is mondtam, de a srácok hárítottak. Azért, hogy ezt bebizonyítsák Armin ült mellettem. Hogy ez nekik miért volt jó, számomra rejtély. Az utcsó két órám nem telt olyan unalmasan, mint a többi. Miután kicsengettek a fiúk elkísértek a parkig, aztán egyedül mentem tovább. Végre tudtam RAUL-tól és Horváth Tamástól a Boldog vagyok-ot hallgatni.  Ez egyszer még igaz is volt.
Otthon apámat találtam a nappaliban. Kifaggatott, hogy milyen a suli, vannak-e barátok, stb... Elmeséltem neki mindent, de itt-ott kiszíneztem a sztorit. Apám hülyén nézett rám, mondott, egy hát ez szupert, és felküldött csicsikálni, és tusolni. Amint ezek megvoltak elmentem aludni. Persze, nem írtam leckét.