Kellemesen meleg, ámde esős szeptembert volt. Az ablakomból pont az arcomba sütött a reggeli nap fénye. Még ez is ellenem dolgozott. Nem volt semmi kedvem felkelni, de mégis muszáj... Nyűgösen és lassan felültem az ágyamban és megnéztem az időt. Hat óra volt. Még időben...
Kinyújtóztam,majd a szekrényem elé tipegtem. Lázasan válogatni kezdtem. ~Valami, ami nem kihívó, iskolába illő, és nem vastag. - gondoltam. Végül egy piros, szakadt farmerre, egy félig ujjatlan, és félig rövid ujjú fekete felsőre esett a választásom. A hajamat oldalra fontam. Éppen sminkeltem amikor bejött a bátyám.
- Jó reggelt!- köszönt álmosan.
- Neked is... Kopogni luxus?
- Aha.
- Pff..! Amúgy mit is akarsz?
- Pontosan?
- Legeslegpontosabban.
- Anyu küldött, hogy keltselek fel, és, hogy zavarjalak le kajálni.
- Egy gondodat előre megoldottam. Hát... nem nagyon vagyok éhes.
- Mi?? Húgi, te beteg vagy?? Nem vagy éhes??- tette a homlokomra a kezét a bátyám, miközben leült mellém.
- Igen, nem mehetek suliba!- dőltem le az ágyra és komoly képet vágtam. A végén persze elnevettem magam. Tényleg nem volt kedvem menni. Próbáltam elképzelni a sok-sok idegen arcot, és azt, ahogy én bolyongok ott, mint egy különc.
Körbenéztem a szobámban. A krémszínű és kávébarna falak tükrözték az általános hangulatomat: egyszínű, és unalmas. Oké, hogy átlagban egy energiabomba vagyok, de nem pörgöm túl a dolgokat. Lazán veszem az életem. Talán túl lazán? Ez a nagy kérdésem. Soha semmit nem veszek komolyan. Talán ez velem a baj? Túl sok a kérdés, és a talán, de kevés a biztos és a válasz.
- Na, menjünk arra a híres reggelire.- mondtam sóhajtva.
Lent anyu egy szó nélkül elénk tolta a reggelit. Szokott ilyet, amikor épp egy könyvén lázasan töpreng. Szerintem nő létére inkább szerelmes regényeket vagy fantasy könyveket kéne írnia. Nincs sok bajom a krimikkel, de azért mégis...
A konyhánkat is az én izlésem szerint csináltuk, ugyanis apám kékre, anya pedig feketére akarta festeni. Én felajánlottam a vöröst, ami mindenkinek tetszett. A bútorok krém és barna színűek. Mentségemre szóljon, azokat nem én választottam. A konyhából nyílik egy átlag nappali. A nappaliban van egy szép fekete kanapé, hozzá tartozó bútorokkal. A színe narancssárgás rózsaszínes. Anyumék szobája is vörösre van festve, csak a hangulat kedvéért. Rony szobája királykék. Gyűlölöm azt a szobát valamiért. Olyan... negatív a kisugárzása.
Már javában majszoltam a szendvicsem, amikor anyu megszólalt:
- Megyek dolgozni, hulla a mélyhűtőben, véres kés a matrac alatt!- igen, "álmodozik".
- Szia, anyu!
Nem beszéltünk többet. Kissé kínos volt a csend, de inkább ez, mintsem valami hülye téma. Anyám egyébként kissé régimódi. A bátyám felment a szobájába, én pedig lassan elindultam a suliba.
A parkon keresztül mentem, és Children of Distance- Emlékezz rám-ot hallgattam. A park valami csodaszép volt. Láthattam a sárguló, lehulló leveleket. A gyönyörű "táj", a szökőkút-kert. Egyszerűen elvesztem mindennek szépségében. Emlékszem, itt talált rám az itteni első szerelmem. Könnyek szöktek a szemembe, és a fájdalom hasított a szívembe. Rossz volt visszaemlékezni a sok jóra, és rosszra. A könnyeket kipislogtam, de az emlékek hatására a sírás még mindig a torkomat szorongatta. Mivel még csak hét óra tíz perc volt, úgy gondoltam, hogy leülök és nosztalgiázom a zene mellett. Eszembe jutott az egyik legviccesebb itteni kalandunk: egyik júliusi este úgy döntöttünk, hogy koccanunk páran a Silver-ben. Igen ám, de egy idő után egyszerűen meguntuk. Senki nem volt fáradt, viszont sokan a pia hatása alá kerültünk. A park mellett mentünk el, ami már zárva volt. Az egyik srác, Carlos azt mondta, hogy menjünk be szórakozni. Én először vonakodtam, majd belementem. Éppen át akart mászni az ötletgazda, amikor meglátott minket az éjjeli őr. Szegény srácot leráncigálta, de nem akárhogy! Leesett a nadrágja, amin magában mindenki jót nevetett. Akár a filmekben: fehér alapon rózsaszín szívecskék.Persze elkezdett minket kergetni az őr. Egyszer csak megállt a tesóm. Oda lépett a, már addigra már kifulladt biztonsági emberhez, meghajolt előtt, és felkérte egy táncra. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtünk. Először csak álltunk, aztán a többiek tovább futottak, én pedig elbújtam a bokorba egy másik sráccal és így végig videóztuk. Utána Rony is elmenekült, mi pedig előbujtunk a bokorból. Belenéztem Carlos fekete szemeibe. Éjfekete szemek, barna haj. Ő is ugyanígy tett. A vége egy csók lett. Hát ennyi lenne a sztori. Utána összejöttünk, jártunk, majd vége lett. Lassan felocsúdtam. Ahogy körbe néztem rengeteg részeget, szerelmest és suliba igyekvő diákot véltem felfedezni. Lehet, hogy nekem is indulnom kéne. Szívem szerint elrohantam volna. Semmi kedvem sem volt egy rakás ismeretlennel bájcseverni. Vagy épp magányosan ülni.
Éppen, hogy beértem egy zöld ruhás, rövid hajú, szeplős lány letámadott.
- Szia, hogy hívnak?
- Szia, a nevem Gréta. És a tiédet megtudhatom?
- Peggy. Hány éves vagy?
- Tizenöt.
- 9. F?
- Igen.
- Szupi, szia!
- Okéé... szia!
Az udvar. Nem volt nagy szám. Körülbelül tíz egyszerű pad, néhány fa, egy kis füves terület, egy kis izé épület és gondolom egy tornaterem. Eközben a Peggy nevezetű csajszi motoszkált a fejemben. Ezt a lányt... Éppen leültem zenét hallgatni amikor egy pár felsőbb éves fiú ült le mellém. Egy magas, széles vállú, fekete hajú, barna szemű srác került mellém. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Méregetett akár egy darab húst. Vagy nem tudom mit. Valami lejátszódott bennem, de nem is tudom, hogy mi. Na, szép! Gyorsan felálltam és elindultam a folyosó felé. Persze, hogy a fél suli ott tolongott. Elindultam, a folyosó vége felé. Ott egy lépcsőházba kerültem. Leültem egy pár sráctól kicsit feljebb. Éppen leállt a Children of Distance-től a "Márványtábla helyett". És voálá! Becsengettek! Remek... jobb dolog nem is történhetett volna. Lassan elindultam. De hova is? Merre kell menni? Ahogy bolyongtam egyre inkább belém hasított az aggodalom és tehetetlenség összetéveszthetetlen érzése. Csak bolyongtam a kék és szürke folyosón.
Egyszer csak a remény halvány sugarát éreztem a szívemben lángolni. Megszólalt a hangos bemondó:
- Kedves 9.-esek! Kérem gyülekezzenek az udvaron, hogy átadhassuk magukat a kijelölt tanárnak! Köszönöm!- hallottam egy idős hölgy hangját. Azonnal elindultam az említett helyre.Ott már egy csomóan álltak. Én csak néztem, mint Rozi a moziban. Nem tudtam, hová kell sorakoznom. Majd megláttam az igazgatónőt a színpadon.
- Kedves gólyák! Osztályonként sorakozunk. 9. A első sor, 9. B második sor, 9. C harmadik sor, 9. D negyedik sor, 9. E ötödik sor, 9. F hatodik sor.
El is indultam a hatodik sor felé. Éppen, hogy beálltam egy ezüst hajú fiú és egy lila hajú lány közé, az igazgatónő folytatta:
- A mai napon megkezdjük ezt a tanévet. Ma ismerkedős napot tartunk, holnap tanévnyitóra kerül sor. Az osztályfőnökök: 9. A: Mrs. Emlysi, magyar tanár, 9. B: Mr. Emlysi, fizika és kémia tanár, 9. C: Mr. Fraize, történelem tanár, 9. D: Mrs. Britannew, matematika tanár, 9. E: jó magam, Mrs. Frindey, 9. F: Mr. Morganny, informatika tanár. A tantermek: 9. A: Magyar tanterem, 9. B: Kémia tanterem, 9. C: Történelem terem, 9. D: "B" tanterem, 9. E: "A" tanterem 9. F: Informatika tanterem.- kezdtem megkedvelni ezt a sulit. Mikor az igazgatónő befejezte a beszédét, egy magas, izmos, 40 év körüli férfi kezdett el vezetni minket. Felmentünk a harmadik emeletre, a 333.-as informatika terembe, és mindenki leült. Egész jó! Ha ezt csinálom egész éveben még vékonyabb leszek. Utálom a lépcsőket! Pfhúj...!
Nekem egy fekete hajú, kék szemű srác mellett jutott hely. Leültem mellé, majd a tanár belekezdett a "szentbeszédbe":
- Kedves 9. F-esek! Köszöntelek benneteket! Az én nevem Fred Morganny, de szólítsatok simán Mr. Morganny-nek, vagy Fred-nek. Szeretném, ha ezt a napot ismerkedéssel, és gépezéssel kezdenénk. Először is: mindenki mondja el a nevét és mondjon magáról pár sort. Kezdem én. A nevemet már tudjátok, szeretem az informatikát, szeretek a gyerekekkel foglalkozni, általában viccelődök, de nem tűröm a feleselést.- a tanár rámutatott egy szőke srácra.
- Sziasztok, a nevem Nataniel, kitűnő tanuló vagyok, szeretem a krimiket is. Én vagyok a Diákönkormányzat elnöke.- mentünk sorba. Egy jóképű stréber. Hmm... talán még anyám könyveit is olvasta.
- Hello mindenki, Amber vagyok, ha valaki többet akar tudni rólam, majd szól.
- A nevem Charlotte, szeretem a spanyol és német nyelvet, van egy bátyám aki idejár, most végzős, a neve Carlos.- Carlos? "Az" a Carlos. Na ne! Oké...
- Én Lisa vagyok, Charlotte unokahúga. Kicsit szűkszavú vagyok.
Még itt egy Carla nevű csaj beszélt össze-vissza, egy Castiel nevezetű srác is. Valami eszméletlen a pali. Még mondott valamit egy Deborah nevezetű csaj is. Asszem azt, hogy bejönnek neki a gitárosok.
- Hello-szia mindenki, a nevem Lisander, szeretek énekelni, szoktam verseket írni, a viktoriánus divat szerint öltözködök- aha Lis. Szép neve van, ahogy a szeme is az.
- A nevem Dakota. Igazi partyállat vagyok, ha tetszik, ha nem.
- Cs, Kentin vagyok. Ez van, katonai suliba jártam. Ennyi megfelel?
- Hello mindenki, a nevem Dajan, szeretek kosarazni, már bekerültem a kosárlabda csapatba, sőt! Én lettem a kapitány. Szeretem a gyorséttermeket.
- Csáó mindenki, a nevem Jade, én vagyok a kertész klub felelőse.
- Sziasztok, a nevem Iris. Nincs sok mondanivalóm, szeretek barátkozni. Holnap lesz a születésnapom.
- Helloka, a nevem Rosa, a barátom egy butikot vezet a városban, szeretek varrni. Imádom a szaftos pletykákat, amiket általában nem adok tovább.
- Szi-sziasztok! A nevem Violetta, de, Violának szoktak hívni. Szeretek rajzolni.- aha. Szóval ő itt Viola.
Még bemutatkozott a Peggy nevű csaj, aki azt mondta, hogy ő szerkeszti a suliújságot. Utána jött Melody. Szeret tanulni... Pfhujj!
Aztán jött a mi kis "csoportunk". A sarokban ültünk. Mindeközben mi már nagyjából megismerkedtünk. A csoportunk tagjai: Alexy. Egy energiabomba srác. Imádnivaló és helyes. Kim: egy fekete bőrű, rövid hajú, igazi vagány csaj. Nekem szimpi. És... aki a legjobban megfogott: Alexy ikertesója: Armin. Teljesen magával ragadott... egyszerűen mindene.
A bemutatkozást Kim kezdte:
- Csáó, csá, cső, csumi minden a nevem Kim, igazi belevaló csaj vagyok, aki imádja a rap-et.
Itt már a torkomban dobogott a szívem. Alexy után én jöttem. Egyre csak Armint bámultam, és, ha néha találkozott a tekintetünk, én mindig elkaptam az enyémet, de a srácét, még magamon éreztem.
- Sziaaa mindenkineek! A nevem Alexy, és egy kész energiabomba vagyok! Imádok bulizni, és hülyülni... Van egy ikertesóm Armin.
És kész. Most jön az én halálom. Én következek. Akkor hajrá:
- Hello, a nevem Gréta, szeretek gépezni, sportolni, imádom a rap-et és a rock-ot. A divatot nem igazán csípem. Egy igazi "geek girl" vagyok.- nagyot nyelve halkan sóhajtottam.
- Hi, everybody! A nevem Armin, és szintúgy egy iszonyat nagy kocka vagyok... Nem is húzom az időt... Mikor gépezünk?- Armin hangja csak úgy behálózta a fülem. Tetszett ez. Nem volt túl mély hangja, de nem is volt olyasmi, mint Violáé. Pont tökéletes. A szemei valami eszméletlenek voltak. Ég kék. A fekete haja is valami extrémen király volt. Iszonyatosan jól passzoltak rajta a színek. Hevesen dobogott a szívem... A kezem is elkezdett remegni.
A tanár engedélyt adott a gépek bekapcsolására. Míg, mi kockultunk, ő felolvasta a házi rendet, amiből egy kukkot sem értettem, ugyanis Arminnal Need for Speed-eztünk. Az első két kört ő, a másik hármat én nyertem. Yee! Kicsengetés után levonultunk az udvarra, a tesiterem hátuljához. Még hozzánk szegődött: Kentin, Rosa és Peggy. Most egész normálisak voltak, bár fogalmam sincs miről lehetett szó. Én PsP-ztem és SMS-eztem a tesómmal. Csak hallgattam és Armin járt az eszemben: az ég kék szeme. A fekete haja. A hangja. A... most én itt mit áradozok? Nem értem magam.
Miután becsengettek, felvonszoltuk magunkat a harmadik emeletre. Közben röhögcséltünk, és dumcsiztunk. Kimmel megbeszéltük, hogy egyszer elmegyünk egy Children koncertre. Álmodoztunk. Azt még szabad. Vagy nem? Fent megéreztem Armin illatát. Tökéletesen érezni lehetett az édes, férfias parfümöt.
- Min játszunk? Amnesia? Prop hunt? Daylight? Metin? Esetleg Tera? Vagy Sims?
- Daylight.- imádtam azt a játékot. Igaz, hogy nem lehet ketten játszani, de naa...
Végig vittem, és Armin is. Volt még egy kis időnk, így PsP-ztünk inkább. Armin egyszer csak elkezdte nézni, hogy mit nyomkodok. A közelsége megbabonázott, és a heves szívverésem csak fokozódott.
- Sims?- kérdezte.
- Aham.- válaszoltam remegő hangon.
Armin valamelyik zombis játékkal játszott.
Én Simsről Tekken 6-ra váltottam. Az a játék megunhatatlan! Míg játszottam megszűnt körülöttem a külvilág.
Egyszer csak Alexy a fülembe ordított:
- KICSENGETTEK!
- És a fülembe kellett ordítanod?- kérdeztem kissé ingerülten.
- Igen! Semmire sem reagáltál. Bocs.
- Nem problem. Megszoktam. Süket vagyok.
- Észrevettem!- röhögött. Még végig csináltunk egy pár ilyen órát, majd Kimmel hazaindultunk. Majdnem egy utcában lakunk. Mindkettőnk fülében fülhallgató volt, szóval némán baktattunk egymás mellett. Majd a park kijáratánál elbúcsúztunk. A fejemben közben a ma reggel és Armin járt.
Otthon bömbölt a zene. Persze Ronytól. Felninjáztam a szobájához. Halkan kinyitottam az ajtót. Rony táncolt. Egy ideig elnéztem őt. Aha... odaosontam mellé, és beleordítottam a fülébe:
- SZIA, BÁTYUS! HALKABBRA VESZED? KÖSZI!- és már mentem is ki. Fent a szobámban gyorsan előszedtem a holnapi ruhámat, szétbontottam a hajam, elmentem fürdeni, fogat mosni, meg blablablablahablabla. Lementem vacsorázni, és miközben melegítettem a kajám egy pár másodpercere lehunytam a szemem. Armin csodaszép szemeit képzeltem magam elé. És a mosolygó tekintetét. Persze Castiel is helyes... meg Alexy is. Vacsora után még egyszer fogat mostam, majd ledőltem aludni. Legalább olyan szép álmom volt, mint napom. Álmomban videójátékoztam Arminnal. A kockák álma.
Kinyújtóztam,majd a szekrényem elé tipegtem. Lázasan válogatni kezdtem. ~Valami, ami nem kihívó, iskolába illő, és nem vastag. - gondoltam. Végül egy piros, szakadt farmerre, egy félig ujjatlan, és félig rövid ujjú fekete felsőre esett a választásom. A hajamat oldalra fontam. Éppen sminkeltem amikor bejött a bátyám.
- Jó reggelt!- köszönt álmosan.
- Neked is... Kopogni luxus?
- Aha.
- Pff..! Amúgy mit is akarsz?
- Pontosan?
- Legeslegpontosabban.
- Anyu küldött, hogy keltselek fel, és, hogy zavarjalak le kajálni.
- Egy gondodat előre megoldottam. Hát... nem nagyon vagyok éhes.
- Mi?? Húgi, te beteg vagy?? Nem vagy éhes??- tette a homlokomra a kezét a bátyám, miközben leült mellém.
- Igen, nem mehetek suliba!- dőltem le az ágyra és komoly képet vágtam. A végén persze elnevettem magam. Tényleg nem volt kedvem menni. Próbáltam elképzelni a sok-sok idegen arcot, és azt, ahogy én bolyongok ott, mint egy különc.
Körbenéztem a szobámban. A krémszínű és kávébarna falak tükrözték az általános hangulatomat: egyszínű, és unalmas. Oké, hogy átlagban egy energiabomba vagyok, de nem pörgöm túl a dolgokat. Lazán veszem az életem. Talán túl lazán? Ez a nagy kérdésem. Soha semmit nem veszek komolyan. Talán ez velem a baj? Túl sok a kérdés, és a talán, de kevés a biztos és a válasz.
- Na, menjünk arra a híres reggelire.- mondtam sóhajtva.
Lent anyu egy szó nélkül elénk tolta a reggelit. Szokott ilyet, amikor épp egy könyvén lázasan töpreng. Szerintem nő létére inkább szerelmes regényeket vagy fantasy könyveket kéne írnia. Nincs sok bajom a krimikkel, de azért mégis...
A konyhánkat is az én izlésem szerint csináltuk, ugyanis apám kékre, anya pedig feketére akarta festeni. Én felajánlottam a vöröst, ami mindenkinek tetszett. A bútorok krém és barna színűek. Mentségemre szóljon, azokat nem én választottam. A konyhából nyílik egy átlag nappali. A nappaliban van egy szép fekete kanapé, hozzá tartozó bútorokkal. A színe narancssárgás rózsaszínes. Anyumék szobája is vörösre van festve, csak a hangulat kedvéért. Rony szobája királykék. Gyűlölöm azt a szobát valamiért. Olyan... negatív a kisugárzása.
Már javában majszoltam a szendvicsem, amikor anyu megszólalt:
- Megyek dolgozni, hulla a mélyhűtőben, véres kés a matrac alatt!- igen, "álmodozik".
- Szia, anyu!
Nem beszéltünk többet. Kissé kínos volt a csend, de inkább ez, mintsem valami hülye téma. Anyám egyébként kissé régimódi. A bátyám felment a szobájába, én pedig lassan elindultam a suliba.
A parkon keresztül mentem, és Children of Distance- Emlékezz rám-ot hallgattam. A park valami csodaszép volt. Láthattam a sárguló, lehulló leveleket. A gyönyörű "táj", a szökőkút-kert. Egyszerűen elvesztem mindennek szépségében. Emlékszem, itt talált rám az itteni első szerelmem. Könnyek szöktek a szemembe, és a fájdalom hasított a szívembe. Rossz volt visszaemlékezni a sok jóra, és rosszra. A könnyeket kipislogtam, de az emlékek hatására a sírás még mindig a torkomat szorongatta. Mivel még csak hét óra tíz perc volt, úgy gondoltam, hogy leülök és nosztalgiázom a zene mellett. Eszembe jutott az egyik legviccesebb itteni kalandunk: egyik júliusi este úgy döntöttünk, hogy koccanunk páran a Silver-ben. Igen ám, de egy idő után egyszerűen meguntuk. Senki nem volt fáradt, viszont sokan a pia hatása alá kerültünk. A park mellett mentünk el, ami már zárva volt. Az egyik srác, Carlos azt mondta, hogy menjünk be szórakozni. Én először vonakodtam, majd belementem. Éppen át akart mászni az ötletgazda, amikor meglátott minket az éjjeli őr. Szegény srácot leráncigálta, de nem akárhogy! Leesett a nadrágja, amin magában mindenki jót nevetett. Akár a filmekben: fehér alapon rózsaszín szívecskék.Persze elkezdett minket kergetni az őr. Egyszer csak megállt a tesóm. Oda lépett a, már addigra már kifulladt biztonsági emberhez, meghajolt előtt, és felkérte egy táncra. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtünk. Először csak álltunk, aztán a többiek tovább futottak, én pedig elbújtam a bokorba egy másik sráccal és így végig videóztuk. Utána Rony is elmenekült, mi pedig előbujtunk a bokorból. Belenéztem Carlos fekete szemeibe. Éjfekete szemek, barna haj. Ő is ugyanígy tett. A vége egy csók lett. Hát ennyi lenne a sztori. Utána összejöttünk, jártunk, majd vége lett. Lassan felocsúdtam. Ahogy körbe néztem rengeteg részeget, szerelmest és suliba igyekvő diákot véltem felfedezni. Lehet, hogy nekem is indulnom kéne. Szívem szerint elrohantam volna. Semmi kedvem sem volt egy rakás ismeretlennel bájcseverni. Vagy épp magányosan ülni.
Éppen, hogy beértem egy zöld ruhás, rövid hajú, szeplős lány letámadott.
- Szia, hogy hívnak?
- Szia, a nevem Gréta. És a tiédet megtudhatom?
- Peggy. Hány éves vagy?
- Tizenöt.
- 9. F?
- Igen.
- Szupi, szia!
- Okéé... szia!
Az udvar. Nem volt nagy szám. Körülbelül tíz egyszerű pad, néhány fa, egy kis füves terület, egy kis izé épület és gondolom egy tornaterem. Eközben a Peggy nevezetű csajszi motoszkált a fejemben. Ezt a lányt... Éppen leültem zenét hallgatni amikor egy pár felsőbb éves fiú ült le mellém. Egy magas, széles vállú, fekete hajú, barna szemű srác került mellém. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Méregetett akár egy darab húst. Vagy nem tudom mit. Valami lejátszódott bennem, de nem is tudom, hogy mi. Na, szép! Gyorsan felálltam és elindultam a folyosó felé. Persze, hogy a fél suli ott tolongott. Elindultam, a folyosó vége felé. Ott egy lépcsőházba kerültem. Leültem egy pár sráctól kicsit feljebb. Éppen leállt a Children of Distance-től a "Márványtábla helyett". És voálá! Becsengettek! Remek... jobb dolog nem is történhetett volna. Lassan elindultam. De hova is? Merre kell menni? Ahogy bolyongtam egyre inkább belém hasított az aggodalom és tehetetlenség összetéveszthetetlen érzése. Csak bolyongtam a kék és szürke folyosón.
Egyszer csak a remény halvány sugarát éreztem a szívemben lángolni. Megszólalt a hangos bemondó:
- Kedves 9.-esek! Kérem gyülekezzenek az udvaron, hogy átadhassuk magukat a kijelölt tanárnak! Köszönöm!- hallottam egy idős hölgy hangját. Azonnal elindultam az említett helyre.Ott már egy csomóan álltak. Én csak néztem, mint Rozi a moziban. Nem tudtam, hová kell sorakoznom. Majd megláttam az igazgatónőt a színpadon.
- Kedves gólyák! Osztályonként sorakozunk. 9. A első sor, 9. B második sor, 9. C harmadik sor, 9. D negyedik sor, 9. E ötödik sor, 9. F hatodik sor.
El is indultam a hatodik sor felé. Éppen, hogy beálltam egy ezüst hajú fiú és egy lila hajú lány közé, az igazgatónő folytatta:
- A mai napon megkezdjük ezt a tanévet. Ma ismerkedős napot tartunk, holnap tanévnyitóra kerül sor. Az osztályfőnökök: 9. A: Mrs. Emlysi, magyar tanár, 9. B: Mr. Emlysi, fizika és kémia tanár, 9. C: Mr. Fraize, történelem tanár, 9. D: Mrs. Britannew, matematika tanár, 9. E: jó magam, Mrs. Frindey, 9. F: Mr. Morganny, informatika tanár. A tantermek: 9. A: Magyar tanterem, 9. B: Kémia tanterem, 9. C: Történelem terem, 9. D: "B" tanterem, 9. E: "A" tanterem 9. F: Informatika tanterem.- kezdtem megkedvelni ezt a sulit. Mikor az igazgatónő befejezte a beszédét, egy magas, izmos, 40 év körüli férfi kezdett el vezetni minket. Felmentünk a harmadik emeletre, a 333.-as informatika terembe, és mindenki leült. Egész jó! Ha ezt csinálom egész éveben még vékonyabb leszek. Utálom a lépcsőket! Pfhúj...!
Nekem egy fekete hajú, kék szemű srác mellett jutott hely. Leültem mellé, majd a tanár belekezdett a "szentbeszédbe":
- Kedves 9. F-esek! Köszöntelek benneteket! Az én nevem Fred Morganny, de szólítsatok simán Mr. Morganny-nek, vagy Fred-nek. Szeretném, ha ezt a napot ismerkedéssel, és gépezéssel kezdenénk. Először is: mindenki mondja el a nevét és mondjon magáról pár sort. Kezdem én. A nevemet már tudjátok, szeretem az informatikát, szeretek a gyerekekkel foglalkozni, általában viccelődök, de nem tűröm a feleselést.- a tanár rámutatott egy szőke srácra.
- Sziasztok, a nevem Nataniel, kitűnő tanuló vagyok, szeretem a krimiket is. Én vagyok a Diákönkormányzat elnöke.- mentünk sorba. Egy jóképű stréber. Hmm... talán még anyám könyveit is olvasta.
- Hello mindenki, Amber vagyok, ha valaki többet akar tudni rólam, majd szól.
- A nevem Charlotte, szeretem a spanyol és német nyelvet, van egy bátyám aki idejár, most végzős, a neve Carlos.- Carlos? "Az" a Carlos. Na ne! Oké...
- Én Lisa vagyok, Charlotte unokahúga. Kicsit szűkszavú vagyok.
Még itt egy Carla nevű csaj beszélt össze-vissza, egy Castiel nevezetű srác is. Valami eszméletlen a pali. Még mondott valamit egy Deborah nevezetű csaj is. Asszem azt, hogy bejönnek neki a gitárosok.
- Hello-szia mindenki, a nevem Lisander, szeretek énekelni, szoktam verseket írni, a viktoriánus divat szerint öltözködök- aha Lis. Szép neve van, ahogy a szeme is az.
- A nevem Dakota. Igazi partyállat vagyok, ha tetszik, ha nem.
- Cs, Kentin vagyok. Ez van, katonai suliba jártam. Ennyi megfelel?
- Hello mindenki, a nevem Dajan, szeretek kosarazni, már bekerültem a kosárlabda csapatba, sőt! Én lettem a kapitány. Szeretem a gyorséttermeket.
- Csáó mindenki, a nevem Jade, én vagyok a kertész klub felelőse.
- Sziasztok, a nevem Iris. Nincs sok mondanivalóm, szeretek barátkozni. Holnap lesz a születésnapom.
- Helloka, a nevem Rosa, a barátom egy butikot vezet a városban, szeretek varrni. Imádom a szaftos pletykákat, amiket általában nem adok tovább.
- Szi-sziasztok! A nevem Violetta, de, Violának szoktak hívni. Szeretek rajzolni.- aha. Szóval ő itt Viola.
Még bemutatkozott a Peggy nevű csaj, aki azt mondta, hogy ő szerkeszti a suliújságot. Utána jött Melody. Szeret tanulni... Pfhujj!
Aztán jött a mi kis "csoportunk". A sarokban ültünk. Mindeközben mi már nagyjából megismerkedtünk. A csoportunk tagjai: Alexy. Egy energiabomba srác. Imádnivaló és helyes. Kim: egy fekete bőrű, rövid hajú, igazi vagány csaj. Nekem szimpi. És... aki a legjobban megfogott: Alexy ikertesója: Armin. Teljesen magával ragadott... egyszerűen mindene.
A bemutatkozást Kim kezdte:
- Csáó, csá, cső, csumi minden a nevem Kim, igazi belevaló csaj vagyok, aki imádja a rap-et.
Itt már a torkomban dobogott a szívem. Alexy után én jöttem. Egyre csak Armint bámultam, és, ha néha találkozott a tekintetünk, én mindig elkaptam az enyémet, de a srácét, még magamon éreztem.
- Sziaaa mindenkineek! A nevem Alexy, és egy kész energiabomba vagyok! Imádok bulizni, és hülyülni... Van egy ikertesóm Armin.
És kész. Most jön az én halálom. Én következek. Akkor hajrá:
- Hello, a nevem Gréta, szeretek gépezni, sportolni, imádom a rap-et és a rock-ot. A divatot nem igazán csípem. Egy igazi "geek girl" vagyok.- nagyot nyelve halkan sóhajtottam.
- Hi, everybody! A nevem Armin, és szintúgy egy iszonyat nagy kocka vagyok... Nem is húzom az időt... Mikor gépezünk?- Armin hangja csak úgy behálózta a fülem. Tetszett ez. Nem volt túl mély hangja, de nem is volt olyasmi, mint Violáé. Pont tökéletes. A szemei valami eszméletlenek voltak. Ég kék. A fekete haja is valami extrémen király volt. Iszonyatosan jól passzoltak rajta a színek. Hevesen dobogott a szívem... A kezem is elkezdett remegni.
A tanár engedélyt adott a gépek bekapcsolására. Míg, mi kockultunk, ő felolvasta a házi rendet, amiből egy kukkot sem értettem, ugyanis Arminnal Need for Speed-eztünk. Az első két kört ő, a másik hármat én nyertem. Yee! Kicsengetés után levonultunk az udvarra, a tesiterem hátuljához. Még hozzánk szegődött: Kentin, Rosa és Peggy. Most egész normálisak voltak, bár fogalmam sincs miről lehetett szó. Én PsP-ztem és SMS-eztem a tesómmal. Csak hallgattam és Armin járt az eszemben: az ég kék szeme. A fekete haja. A hangja. A... most én itt mit áradozok? Nem értem magam.
Miután becsengettek, felvonszoltuk magunkat a harmadik emeletre. Közben röhögcséltünk, és dumcsiztunk. Kimmel megbeszéltük, hogy egyszer elmegyünk egy Children koncertre. Álmodoztunk. Azt még szabad. Vagy nem? Fent megéreztem Armin illatát. Tökéletesen érezni lehetett az édes, férfias parfümöt.
- Min játszunk? Amnesia? Prop hunt? Daylight? Metin? Esetleg Tera? Vagy Sims?
- Daylight.- imádtam azt a játékot. Igaz, hogy nem lehet ketten játszani, de naa...
Végig vittem, és Armin is. Volt még egy kis időnk, így PsP-ztünk inkább. Armin egyszer csak elkezdte nézni, hogy mit nyomkodok. A közelsége megbabonázott, és a heves szívverésem csak fokozódott.
- Sims?- kérdezte.
- Aham.- válaszoltam remegő hangon.
Armin valamelyik zombis játékkal játszott.
Én Simsről Tekken 6-ra váltottam. Az a játék megunhatatlan! Míg játszottam megszűnt körülöttem a külvilág.
Egyszer csak Alexy a fülembe ordított:
- KICSENGETTEK!
- És a fülembe kellett ordítanod?- kérdeztem kissé ingerülten.
- Igen! Semmire sem reagáltál. Bocs.
- Nem problem. Megszoktam. Süket vagyok.
- Észrevettem!- röhögött. Még végig csináltunk egy pár ilyen órát, majd Kimmel hazaindultunk. Majdnem egy utcában lakunk. Mindkettőnk fülében fülhallgató volt, szóval némán baktattunk egymás mellett. Majd a park kijáratánál elbúcsúztunk. A fejemben közben a ma reggel és Armin járt.
Otthon bömbölt a zene. Persze Ronytól. Felninjáztam a szobájához. Halkan kinyitottam az ajtót. Rony táncolt. Egy ideig elnéztem őt. Aha... odaosontam mellé, és beleordítottam a fülébe:
- SZIA, BÁTYUS! HALKABBRA VESZED? KÖSZI!- és már mentem is ki. Fent a szobámban gyorsan előszedtem a holnapi ruhámat, szétbontottam a hajam, elmentem fürdeni, fogat mosni, meg blablablablahablabla. Lementem vacsorázni, és miközben melegítettem a kajám egy pár másodpercere lehunytam a szemem. Armin csodaszép szemeit képzeltem magam elé. És a mosolygó tekintetét. Persze Castiel is helyes... meg Alexy is. Vacsora után még egyszer fogat mostam, majd ledőltem aludni. Legalább olyan szép álmom volt, mint napom. Álmomban videójátékoztam Arminnal. A kockák álma.
